central eu cadet lengyelország

A 2005 óta évente megrendezésre kerülő négyfordulós - országonként egy - regattán a versenyek eredményének összeadását követően hirdetik ki minden évben a legeredményesebb párost, aki elnyeri a CECC kupát. A négy verseny közül egy - értelemszerűen a legrosszabbul sikerült eredmény - kiejthető.

Az idén május 14-16. között megrendezett lengyelországi fordulón hat egység képviselte sikeresen hazánkat. A Poznan melletti kis tavon lebonyolított háromnapos versenyen változó irányú és erejű szélben kilenc futamot teljesített a négy országot képviselő hatvan páros. Bors Máté és párja, Horváth Balázs az összesített 7. helyen végzett, megszerezve a legeredményesebb serdülő kettősnek járó trófeát, míg Kristóf Juli és Varró Gergő a korcsoportos bronzéremmel térhetett haza.

A hosszas, majd' 14 órás utat követően a fiatalok kissé fáradtan kezdték meg a versenyzést az első napon, melyen három futamot bonyolítottak le az 1-3 Beaufort erősségű ÉK-i szélben. Mátéék az első két futam során a mezőny közepén vitorláztak, ám a nap végére sikerült alkalmazkodniuk a helyi pöffös, forgolódó szélhez, s az utolsó futamot az ötödik helyen zárták. A következő napon - melyen újabb négy futamot rendeztek meg a régi típusú olimpiai háromszög-pályán - a hazánkat képviselő hat egység közül ötnek sikerült az első tízben vitorláznia, akár több futam erejéig is. A Kristóf Juli - Varró Gergő kettős kétszer végzett a hetedik és egyszer a kilencedik helyen, míg Bors Máté és Horváth Balázs harmadik, ötödik, nyolcadik és egy 15. helyezésükkel jó pár lépést tettek előrébb az összesített listán. A Munka Marci - Kanyicska Márk kettős Mátéékhoz hasonlóan három futamon is a legjobb tíz között vitorlázott, s bezsebelt egy 4. és egy 8. helyezést is. Kerekes Zsombor és Rácz Levente is megcsillogtatták tudásukat egy futam erejéig, amikor is negyedik helyen szelték át a célvonalat, ám sajnos a nap végén egy korai rajtos kizárást is begyűjtöttek. Az utolsó versenynapon további két futamon versenyeztek a fiatalok a korábbiakhoz hasonló pöffös, instabil szélben, ami ezúttal nyugatról fújt. A tavi körülmények, a szinte hullámmentes víz igazán kedvező volt a balatoni viszonyokhoz szokott cadetosaink számára, akik a várakozásnak megfelelő, sikeres versenyzéssel zárták a hétvégét. Gerencsér Gergő szerint, aki a gyerekek mentora volt a verseny során, mind a THE, mind pedig a BYC versenyzői szépen fejlődnek, s egyre rutinosabban versenyeznek népes létszámú mezőnyökben, rajtjaik pedig egyre magabiztosabbak, ami biztató a jövőre nézve. Nem csupán a remek futamok, de a színes parti elfoglaltságok is emlékezetessé tették a versenyt a fiatalok számára. Partra érkezést követően a versenyzőket fánkkal, gyümölccsel, meleg teával várta a rendezőség, este pedig tűzijátékkal, helikopteres bemutatóval, finom vacsorával tarkították a programot a vendéglátók. Természetesen a számos értékes és érdekes ajándék, mint pl. kerékpár, ping-pong szett, békaruha, fúrókészlet... szintén emelték a regatta színvonalát, és felejthetetlenné tették a versenyt a résztvevők számára. Pláne, hogy szép eredményük révén a mieink is válogathattak az ajándékokból. A következő CECC kupa fordulóra július 3-4. között kerül sor Csehországban, majd azt követően a hónap végén fiataljaink visszatérnek Lengyelországba, ahol az év egyik legjelentősebb versenyén, a világbajnokságon állnak rajthoz.

 

Eredmények

 

1.      Melecki - Miczkievicz (POL)

2.      Komosinski - Zegarowicz (POL)

3.      Budzik - Wasilewski (POL)

7.      Bors Máté - Horváth Balázs (HUN-THE)

10. Bagyó Áron - Polgár Lukács (HUN-THE)

15. Kristóf Julianna - Varró Gergely (HUN-BYC)

16. Munka Márton - Kanyicska Márk (HUN-THE)

21. Kerekes Zsombor - Rácz Levente (HUN-THE)

50. ifj. Andorka Rudolf - Cseri Dániel (HUN-BYC) 

 

Serdülők:

1.      Bors Máté - Horváth Balázs (HUN-THE)

2.      Kania Dawid - Zielinski Michal (POL)

3.      Kristóf Julianna - Varró Gergely (HUN-BYC)

Eszes Bernadett