Nemzetközi minta alapján legyen a Kékszalag a vitorlázás népünnepe, egy fesztivál, szolgálja a sportág népszerűsítését, a Balaton bemutatását, a környező települések harmóniáját. A MVSZ elnöksége a kezdeményezést felkarolta, és azt a cél tűzte ki a szervezők elé, hogy hozzanak létre egy „terméket", mely felépítve értékesíthető. Nos, 2006-2008-ban ezt a cél sikerült elérni, és 2009-re a „termék" létrejött, eladhatóvá vált, és pályázat útján a Kékszalag Fesztivál értékesítésre került.

Majd jött a gazdasági válság, és a nyertes vállalkozó kénytelen volt lemondani a rendezésről. Természetesen a válság nem csupán itt éreztette hatását, a MVSZ működésében is megmutatkoztak a szenvedés jelei. A MVSZ elnöksége két dolgot tehetett. Vagy lemond a Fesztivál folytatásáról, vagy újra előveszi a lelkes, társadalmi munkában dolgozó aktivistákat, és szigorított feltételekkel ad nekik lehetőséget a Fesztivál megmentésére. Az elnökség 2009 augusztusában az utóbbi döntést hozta.

Nos, így újra meg újra átolvasva a határozatokat, még mindig elég egyértelműnek tűnik az iránymutatás. Dolgozzunk, szervezzünk, gyűjtsünk segítőket, támogatókat, pénzt, és ebből csináljunk egy komplett vitorlásversenyt a vízen, és fesztivált a tó körül. Bevallom, szép és izgalmas kihívás. Szerencsére mások is így gondolták, csatlakoztak a programhoz, és már 2009-ben komoly eredményeket értünk el a szervezés terén.

Az előzetes jelzések alapján minden idők legizgalmasabb és leglátogatottabb Kékszalagjára készülhetünk. Lesz versenyzés az első helyekért: LiIberák, többtestűek harcolnak majd az élmezőnyben, de ha az évadnyitóhoz hasonló időjárási viszonyok várhatóak, messze nem biztos, hogy ők lesznek a befutóban az élen.

Lesz tömegsport, amiről szerintem igazán a Kékszalag szól. Hiszen Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét teljesíteni olyan hajókkal, akik egy estét biztos, hogy a nyílt vízen töltenek, igazi elismerésre méltó tett. Kívánom, hogy hétszáz induló felett legyünk.

Lesz bevétele a nevezésekből a MVSZ-nek, amivel remélhetőleg a stabil működéshez, a kiszámítható utánpótlás-neveléshez is hozzájárulhatunk.

Végül, de nem utolsósorban szeretném itt is megköszönni a támogatóknak, az önkénteseknek, akik időt, energiát nem kímélve segítik kis közösségünket a sikeres rendezvényhez vezető úton.

Rozsda

KERETES:

2009.08.08. 3. sz. határozat (egyhangú igen)

1. Az MVSZ elkötelezett a tekintetben, hogy a Kékszalag Fesztivál kiterjedjen a Balaton más településeire is (Balatonkenese, Siófok, Tihany, Szántód, Keszthely)

2. Az MVSZ kifejezi azon irányú szándékát, hogy a katamaránok indulásának lehetőségével  (sekély merülésű hajók) a nemzetközi tókerülő rendszerbe integrálja a Kékszalag Fesztivált, ezáltal is növelve az indulók számát. (ami által a nevezési díj is növekszik, ami a MVSZ  bevétele)

3. Az MVSZ elnöksége arra az időre, míg a gazdasági környezet nem teszi lehetővé a Fesztivál jogainak újbóli pályáztatását, Project Csoportot hoz létre a fesztivál bonyolítására

4. Az MVSZ elnöksége a Project Csoport élére Nagy R. Attilát mint Fesztivál Igazgatót kéri fel  a Kékszalag Fesztivál  koordinálására az alábbi területi tagozódásokkal:

a. Vízi rendezés

b. Parti rendezvények

c. Média, kommunikáció, PR, közvetítés

 

5. Az MVSZ szövetsége felkéri Nagy R. Attila társelnököt, hogy a fenti határozatok alapján a szakterületek érintettjeinek bevonásával a szeptemberi elnökségi értekezletre

a. A Project-csapat összetételét,

b. feladatait

c. és munkatervét bemutassa.

 

A MVSZ elnöksége a Project Csapat pénzügyi kereteire az alábbi iránymutatást fogadja el.

a. A Kékszalag Fesztivál költségeire a forrást a nekik kell előteremteniük.

b. A MVSZ a Fesztivál részére egy elkülönített (al)számlát hoz létre célhoz kötött rendelkezési joggal.

c. A Kékszalag és a Kékpántlika nevezési díja nem képezi a Fesztivál költségvetési elemét - ez a MVSZ elkülönített bevétele.

d. A fesztiváligazgató köteles állandó napirendi pontként az MVSZ elnökségi értekezleteken beszámolni a Kékszalag Fesztivál előkészületeiről, különös tekintettel a pénzügyi helyzetre. Amennyiben azon helyzet áll elő, amikor több támogatói forrás kerül összegyűjtésre, mint a rendezvény költségei, az elnökség külön dönt.

2009.12.01. 4. sz. határozat (jelenlévők: 9 fő, 8 igen, 1 tartózkodás)

Az MVSZ továbbra is kiemelt céljának tekinti a Kékszalag tókerülő vitorlásverseny tömegsport jellegének erősítését. Ennek megvalósítására felkéri a Média Bizottság és a Kékszalag Projekt Team résztvevőit, hogy a 2010-es rendezvényt illetően a Kékszalag indulók mozgósítására kampányt indítson, a korábban meghatározott Kékszalag Fesztivál rendezési elvek keretein belül.

 

Rozsda