Extreme40 VBMegkezdődtek a világbajnoki futamok. A kétszeres olimpiai bajnok Roman Hagara egyelőre nagy fölényt mutat a mezőnnyel szemben. A dobogós helyekért Mitch Booth és Andy Hagara látszik esélyesnek. A többi helyekért a többszörös olimpiai érmes Scerley Robertson a Magyar csapat, és a Szlovén csapat küzd. Az újoncnak számító Magyar egység a rendkívül erős mezőnyben fokozatosan zárkózik fel. A verseny során sikerült több igen jelentős technikai trükköt ellesni, amivel csapatunk eredményét jelentősen javítani tudtuk.
A mai futamokon gyengén szerepeltünk, de a verseny pontozási szabályzata miatt ezeket a pontokat „kiejthetjük”. Keményen dolgozunk azon, hogy jobb eredményt érjünk el, bár nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi extra erős mezőny világklasszisaitól tanulnunk kel, gyorsan és hatékonyan.
 
 
Mellékes/lényeg:

  • A szél nagyon gyenge, nincs helyismeretünk, így sokkal nehezebb a versenyzés.
  • Az ellenfelek edzővitorláikat vadonatúj 2010-es gyártású vitorlákra cserélték a verseny előtt, amikkel a szemben a 2008-as vitorláink jelentősen kevesebb eséllyel veszik fel a versenyt.
  • Eddig mentünk három utolsó helyezést, de egyre zárkózunk fel, és a verseny közbe gyakran sikerül a harmadik helyig is eljutnunk! A zsűri a mai futamban külön tapssal fogadott a befutónál (pedig utolsók lettünk) szóval a taps elég jól esett, szóval küzdünk, és ezt értékelik = ez jó. A mezőny elég erős, najó... nagyon erős (5 éve X40-ben vitorlázók ellen versenyzünk 2 hetes újoncként) Az elöltünk lévő hajóktól a befutóban másodpercek választanak el. A verseny nagyon éles.        
  • Nagyon nagyon-nagyon-nagyon sokat lehet tanulni ezen a versenyen. Ezen tudás megszerzésére nincs lehetőség a Balatonon, mivel ott nincsenek ilyen erős ellenfelek.
 
Ma az első két futamban Roland Gaebler kormányzott. A harmadik futamban Detre Szabolcs kormányzott.

 

 
A verseny hivatalos weboldala: http://www.extreme40worlds.com/