A csopaki Peecasso Grid a Ford Petrányi menedzselte csapat az elmúlt 12 év alatt már számtalan bajnoki címet tudhat magáénak, így most is dobogós tervekkel futott neki az augusztus 26-29. között megrendezett Olasz Bajnokságnak Gargnanoban. A Garda tó már nem adja a régi formát és a megbízható szeleket amikhez órát lehetett állítani. Így vélekedik az a pár kitartó szörfös hippi is akik még tartják sátortáboraikat a tó melletti bokrokban és valamiért a carabinieri még nem zavarta el őket örökre. A szörfös turizmus, a Gorla és a Centomiglia vitorlás kultusszával együtt hanyatlik, viszont egyre népesebb a bajor hundefriseur motorosok tábora - de ez már egy más hangulat.
 
A megérkezés pontos és flott volt a Kiskirály “transszal” a Balatontól 800 km-re fekvő tóhoz, de az olaszos laza stílust nem volt nehéz átvenni már az első nap. Kényelmes hajó összerakás és gyors mérlegelés után egy kiadós vacsora Lambruscoval az enyhén zsizsegő vörös borral öblítve. Másnap délre írták ki az első rajtot, de ez úgy nézett ki, hogy a zsűri 11:45-kor hagyta el a kikötőt és komótosan lefáradt a mezőny után a megérkező déli széllel. A helyiek jelezték, hogy sajnos egyre északabbra kell vinni a versenyeket, Bogliacoig már ritkán jön le a napi termik. El is jutottunk egy óra alatt Tignale magasságába ami már szörfös és kiteos zónának számít - egy kivételével az összes futamot itt rendezték meg. A fokozatosan frissülő déliben két közel egy órás két körös futamot tudtak rendezni a 16 fős mezőnynek. A rajtoknál eleinte kicsit óvatoskodtunk és a kifli alján maradtunk, de mivel se sípszó, se visszahívás nem volt a verseny alatt egyszer se ezen hamar korrigáltunk és szép ütemben kilőtt a Peecasso Grid.
 
Peecasso Grid 
 
Az első futamban a déli Ora 3-as szelében a Chica Loca forstag verete elszállt és eltört az árbóca - ez a veret típus hibája az Assonak és nagy károkat tud okozni, aki nem cserélte még ki tegye meg gyorsan. A futamok után este hatra értek ki a hajók, a parton csapolt sör és szendvics fogadta a mezőnyt, jól esett a kis csapat összetartás és heverés az egyik nagy kikötői pálma alatt.
 
A következő napra is magabiztosan 12 órára írtak ki futamot, de aki korán kelt aznap fantasztikus északi termikben a Pelerben szörfözhetett reggel nyolckor. Szapi (Szaplonczay Péter) ki is használta a korai szélömlést és az Alpra szörfbázisról indulva jó egy órát siklatott a tavon. Ahogy jött a 4-5 beaufortos északi szél úgy el is tűnt percek alatt, Szapi is egy órát úszott, majd egy boardshortért cserébe hozta vissza az egyik kite oktató motoros a túlpartról, hogy elérje az Asso rajtot.
 
A mezőny kicsit szkeptikusan vánszorgott ki a zsűri dudálására a rajtzónához, ahol közben elkezdett bíztatóan kialakulni a déli termik az Ora. El is ment egy futam......

ASSO 99 OLASZ BAJNOKSÁG 2010
 
Hosszas várakozásunkat egy érdekes vízi jármű dobta fel amit korábban már láttunk fékezés nélkül becsobbanni a bogliacoi sólyán. Egy kétéltű Mercedes terepjárót próbálgattak tulajdonosai. Akkor nem gondoltuk, hogy ilyen messzire is bemerészkednek vele a partttól ahol a versenypálya van - de nemsokára viharos hullámok között is bizonyíthatta vízi “terep” tulajdonságait a furcsa szerkezet. Északról a korábban már sorakozó hideg fellegek elkezdték nyomni az enyhülő déli termiket, de már vagy egy órája a fejünk felett tornyosult, villámlott mégis képtelen volt betörni a tó déli felére a front. Fantasztikus jelenségeket láthattunk, tőlünk egy kilométerre a fekete északon esőfüggönyök, villámlás és rohanó hajók, délen szikrázó napsütés és nyomott flaute. Végre áttört a hidegfront a mediterrán határvonalon és 6-7 beaufortos szél kezdte el korbácsolni a vízet, ekkor már mindenki a fokját szerelte és a zsűri is készen állt az új pályával.
  
kétéltű Mercedes
 
Indulhatott két kiváló erős szeles futam meglepetésekkel a nyugati sziklához húzó egységektől és még nagyobb rácsodálkozások a vízről berohanó egységektől. A Betét kormányzó Bruno Fezzardi mutatott stabil vitorlázást, nem véletlenekre építette a taktikáját és még csapata esetlenségeit is korrigálni tudta a bőszeles szakaszokban. Az assos azért 5ös szél alatt nem erektálódik látványosan, ez a hajó erős szélre lett tervezve és ilyenkor már tényleg úgy viselkedik, mint egy nagy jolle. No a partra érkező egységeket ez a végül erős szeles nap szépen kimosta, kevesen tartottak ki az este 9kor kezdődő pasta party-ig, főleg, hogy a következő rajtot másnap reggel 8:30-ra írták ki. Állítólag a spenótos-rikottás ravioli és cukkinis penne voltak a négy fogásos vacsora fénypontjai.
 
Az eddigi ritmushoz képest hajnali indulásba a zsűri motoros is besegített és kihúzta a rajthoz a mezőny felét. A petyhűdt északiban elindított összecsapás inkább a velence tavi versenyekre emlékeztetett, még a helyi menők is rosszallóan értékelték a végig engedett futamot.
 
Ráindítással most sem volt késlekedés, de a szél lekókadt, mint eddig jópárszor - így buktuk a 2. helynek kinéző pozíciónkat másfél kör izzasztó testjáték és macskamozgás után az alig 1-es szélben. A zsűri kitartóan összeszedette a kismotorosokkal a hajókat és vissza húzta a bogliacoi kikötő elé - itt várjuk meg a déli szelet - volt az utasítás. A medal race-nek is beillő utolsó futamot egészen közel rendezték a parthoz, a pálytengely itt is a szárazföld felé tolódott, de jópár frissülés a víz felőli sávokban érkezett meg hamarabb. Egy kétes lébólya vétel és harcos befutó után óvás tárgyaláson találtuk magunkat ami barátságosan nagyrészt olasz nyelven zajlott - alul maradtunk így a szoros meccsben dobogó esélyes pozíciónkat az 5. helyre módosították.
 
Így sikerült, de gyönyörűen változatos időben kiváló harcostársakkal nagyon jót vitorláztunk. 
 
Peecasso legénység
Szilvásy Attila (kormányos), Petrányi Zoltán, Szaplonczay Péter (belsők), Sándor Zsolt
(spinakker), Cittel Gergő, Gémesi Jóka (trapéz) 
 
1. Bruno Fezzardi – Bete 1-3-2-1-1-3-3-dnc tot. 14
2. Oscar Tonoli – Anonimo 3-1-6-3-5-4-5-4 tot. 25
3. Pierluigi Omboni – Assterisco 2-2-1-2-6-ocs-12-1 tot. 26
4. Pietro Bovolato – Gradasso 6-6-3-12-2-7-2-3 tot. 29
5. Attila Szilvassy – Peecasso 5-5-4-4-3-2-13-dsq tot. 36
6. Federico Rosa – Asso di poppe 4-8-7-8-7-1-11-6 tot. 41 
 
 

Gémesi Jóka