A Közép Európai Cadet kupa négy ország, - Németország, Lengyelország, Magyarország és Csehország - fiatal cadetosainak évenként megrendezésre kerülő versenysorozata, mely során a négy felsorolt országban lebonyolított egy-egy regatta eredménye adja az év végi összesítést, s  nyerjheti el a legjobb páros a CECC (azaz Central European Cadet Cup) trófeát. Idén a versenysrozat utolsó állomása a szeptember  24-26. között Tihanyban megrendezésre került regatta volt.



A három napos viadalon hét futam került megrendezésre, mivel vasárnap a cudar idő és viharos szél miatt a rendezőség nem engedte vízre szállni a mezőnyt.  Pénteken változó erejű DK-i szélben három futam került lebonyolításra méretes háromszög alakú pályán, mely során az utolsó futamra a szél ereje annyira legyengült, hogy csak hét páros tudott az időlimiten belül célba érni. A többiek értékelése időn túli, azaz DNF-lett, mellyel az első hét páros jó pár pontos előnyre tett szert a mezőny további tagjával szemben. A második napon azonban újabb négy futamot sikerült rendezni 3-4 beaufort erősségű D-i, DK-i szélben, így minden egység megszabadulhatott a legrosszabb futamának eredményétől a kieső számítása révén, s alakulhatott ki a végeredmény. Az összesített győzelmet öt futamgyőzelemmel és két második helyezéssel Bagyó Áron és Polgár Lukács szerezte meg a lengyel Kania David - Madon Kacper kettős, valamint Munka Márton és Kanyicska Márk előtt.

Idén a versenysorozat összesítésébe a négy helyett csak három regatta számított bele, mivel a csehországi fordulón csak két futamot sikerült lebonyolítani. Az összetett győzelmet a mi versenyünkön ezüstérmet begyűjtő lengyel páros, Kania David és Madon Kacper szerezte meg Bagyó Áron és Polgár Lukács előtt, míg a harmadik helyen Bors Máté és Horváth Balázs végzett. A serdülők versenyének is a lengyel kettős lett az éllovasa, míg Bors Mátéék állhattak fel a dobogó második fokára, a harmadik helyet pedig a német Weber - Bladt kettős szerezte meg.

Eszes Bernadett