Május 21-22-én került sor a Csillaghajós Masters és 100 évesek bajnokságára. Itt két kategóriában hirdettek eredményt: a klasszikus 100 éves kategóriában a kormányosnak idősebbnek kell lennie 50 évnél és a legénységgel együtt az életkoruk összegének meg kell haladnia a százat. A Masters kategóriában elég, ha a kormányos ötven év feletti.

 

Nyolc hajó indult ezen a versenyen, köztük a korelnök a Bókay Árpád- Ember Sándor páros volt, az ő összéletkoruk 150 év! A 82 esztendős Bókay öccse, a „csak" 78 esztendős András is indult, ő Gereben Gábor legénysége volt ezen a versenyen. Érdekesség. hogy a Bókay testvérek a múlt század derekán együtt vitorláztak ugyanebben a klubban Balatonföldváron. Árpád 1947-ben, András 1956-ban emigrált, majd külföldön folytatták vitorlás pályafutásukat. Csillaghajóban, már francia színekben, jelentős nemzetközi sikereket értek el.

Szombaton, a verseny első napján, az egész napi szélcsend után csak a késő délutáni órákban sikerült két futamot megrendezni a készülődő zivatar gyenge délnyugati előszelében.

Vasárnap, ugyancsak egy zivatar fenyegető közelségében, gyenge északkeletiben pörgött le a három futam. A Masters és a 100 éves kategóriát is a Bánkuty Gábor - Galántha György páros nyerte. A Masters kategóriában a második a Kátai Péter - Pilisy György egység lett a német Walter és Xaver Söllner előtt.

A 100 éves kategóriában a Gereben Gábor - Bókay András  páros lett a második az Ujhelyi András - Visy László kettős előtt.

 

A következő napokban bekapcsolódik a versenyzésbe a fiatalabb korosztály is. Május 23-25 között kerül sor a Centennial Kupa regattára. Ritka születésnapjához érkezett ugyanis a csillaghajó, 100 éve, 1911-ben épült az első 25 hajó és ezzel megszületett az új osztály, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvendve 1932 óta (egy megszakítással) az olimpiák kétszemélyes, tőkesúlyos versenyhajója. A centenárium megünneplésére világméretű versenysorozatot hívott életre az ISCYRA, a csillaghajósok nemzetközi szervezete. 

Ezt a versenyt követi  május 27-29 között a 17. District Championship - azaz a Csillaghajós Körzeti bajnokság, ahol a hazai egységek mellett Ausztria, Fehéroroszország, Horvátország, Csehország, Grúzia, Dél-Németország (Bajorország), Szlovákia, Szlovénia, Oroszország és Ukrajna vitorlázói vesznek részt.  

 

Kapcsolat: 

A versenyek főrendezője Erdélyi Béla 0630 9476106

Visy László 0630 9411261

Visy László