A francia vitorlázó 1994-ig Angliában élt, amikor megnyerte a Challenge Espoir Crédit Agricole versenyt. Matematikai és zongora tanulmányai után döntött úgy, hogy hivatásos vitorlázó lesz. 1997-ben, 24 évesen megnyerte a Solitaire du Figaro vitorlás versenyt, majd egy év múlva élete első trimaránját, a Groupama-t kormányozta. Annak ellenére, hogy későn kezdett el vitorlázni, jelenleg is az egyik legtehetségesebb versenyzője az ORMA osztálynak. 2007-ben ORMA bajnok, amit a Groupama 2-vel nyert. Szintén 2007-ben, a Groupama 2-vel megnyerte a Transat Jaques Vabre transzatlatni versenyt. 10 nap 38 perc, 43 másodperc alatt tette meg az utat Le Havre és Costa Rica között.

 

Nagy örömünkre sikerült Őt elcsábítani a Balatonhoz, hogy bepillantást nyerjen a várva várt esemény előkészületeibe, ezzel is emelve a verseny színvonalát.

Július 2.-án reggel 8:45 és 9:45 között lehetőség nyílik a balatoni vitorlázó gyerekek számára, hogy személyesen is találkozhassanak a kiválósággal, ugyanakkor a Groupama Garancia jóvoltából ajándékokat is kapnak a résztvevő szerencsések.

Mivel szoros programját kell tartania, maximum 50 gyerek látogathat el hozzá. Ezért e-mailben kérjük az előzetes jelentkezéseket, melyek során az első 50 gyerek kap lehetőséget Franck Cammassal való találkozóra

Jelentkezés: byc@byc.hu (a tárgyba beírni: Cammas)

 Sok sikert!