Nekem az idei az 5. kékszalagom volt, korábban Scholtz 22-vel indultunk háromszor. Eddigi legjobb eredményünk egy harmadik hely volt, legrosszabb a tavalyi, amikor Badacsonyban visszafelé feladtuk. Idén egy J24-et béreltünk a Szalagra amivel most mentem először versenyen, mint kormányos.

Reggel fél 8 körül kimentünk a rajtvonalra, végig vitorláztunk rajta, és közösen úgy döntöttünk a fiammal (aki a BYC versenyzője cadet osztályban), hogy a déli feléről rajtolunk lehetőleg tiszta szélben. Jobb csapáson rajtoltunk, és amint lehetett,délre igazítottunk. Ezután átvette a fiam a kormányt, ami így is maradt szinte végig nappal. Azt vettük észre, hogy folyamatosan pörög fel a szél Kenese felé, így türelmesen vitorláztunk balcsapáson a déli part mellett.
Innentől egy takkos lett a menet, és talán maximum fél órát tartott, amíg nem nagyon haladtunk. Az északi frissülést délen előbb kaptuk meg, mint az addigra már jócskán lemaradó északi partiak. A kenesei bójánál 50-en belül fordultunk, osztályban másodikként. A bóját a Nemere II-vel vettük egyszerre. Siófok felé spinakkerrel haladtunk, élesebb menetben rájöttünk a J'korszakra, viszont amikor a szél hátszelesedett, ismét elléptek tőlünk. Siófokon 53.-ként fordultunk, és egyre kellemesebb szélben haladtunk a cső felé. 


Tihanyt elhagyva az északi partot vettük célba, az előre várható erősödő észak nyugati szél miatt. A várakozásoknak eleget téve a szél meg is jött és szembefordult. Spinakkert lehúztuk és génuával folytattuk utunkat, ekkor jól éreztük magunkat, mert az első háromban kényelmesen bent voltunk, és haladtunk is. Nem sok idő elteltével egyszer csak elkezdett erősödni a „várva várt szél". Génua időben le, mert ha tönkreteszem Farky megöl. A fokkal eleinte kényelmesen vitorláztunk Badacsony tövében, majd egyre gyorsabban, olykor már 9-10 csomós sebességgel is. A Badacsony - Györök közötti szakaszon hosszas siklatásokkal 10-11 csomóval haladtunk, és ekkor értük el max sebességünket is: 11,9 csomót. A fiammal felváltva kormányoztunk. Aztán, amikor megláttunk, hogy az élen álló elvesztette a kormányát, megijedtem, hogy a J24 mégse bírja majd ezt a szelet. A grószt gyorsan lehúztuk (kicsit korán, mert a Keszthelyi öbölben még jól jött volna, ránk is jött a csak grószt használó Jenesis), féltünk nehogy technikai hiba miatt ne tudjunk körbemenni. De éreztem, hogy visszafelé kiérve a Szigligeti öbölbe a megerősödő szél újra kedvezni fog nekünk, és el is léptünk újra a Jenesistől, amíg ők a vitorlaleszedéssel foglalkoztak.

 

A Szigligeti öbölben a feladat minél előbb Badacsony takarásába beérni, és kímélni a hajót, hogy kibírja. A szembe jövő luvolgató hajókat minél messzebbről próbáltuk elkerülni. Egyszer, amikor a legerősebb nyomás jött, ledőlt a hajó. Persze akkor pont nem volt senki kezébe a fokshott, de pár másodperc pánik után haladtunk tovább. Amikor Badacsonyt elértük, nem sokat gyengült a szél, de a hullámzás sokat csillapodott, és újra „lájtosan" haladtunk szigorúan 50-100 m-re a parttal párhuzamosan Révfülöp, majd fel Zánka alá. Sebességünk ezen a szakaszon kb. 6-8 csomó között lehetett. Mielőtt Zánkát elértük volna, csillapodott a szél. Úgy hittük már így is marad, ezért felhúztuk a grószt, tudván a csőben még kisebb lesz a szél. Jó döntés volt. Sőt: a cső után még a fokot is cseréltük génuára, és haladtunk Csopak irányába. Ekkor újra bejött a rettenet, génua le, és csak grósszal irány a cél, ami nem akart közeledni. 2-3 fordulóval, nagy nehezen befutottunk. Na de hogy jutunk ki a kikötőbe? Fok a kabinban, motor elrejtve valamelyik légkamrában, génuán kapaszkodik István, le ne fújja a szél a hajóról. Grószal próbáltunk a BYC-es Fa Nándi mólóhoz kötni, de sajnos egy kicsivel hamarabb vettük le, és a szél visszafújt minket a kikötő szájába. Ott a legszélső oszlopot tudtuk elkapni az utolsó pillanatban, mielőtt a kőrakásnak csapódunk.

 

Majd megláttuk a Jenesist ahogy bejött a kikötőbe. Akkor már tudtuk, elsők lettünk, és nagyon örültünk. Gratulálunk a dobogósoknak és minden célba érőnek egyaránt. Sajnáljuk a havariába keveredett hajókat. 
Végül is ennyi volt a kékszalag a mi szemszögünkből. Nagyon jó hajó ez a J24! 

Varró Gábor 
A csapat további tagjai: Ifj. Varró Gábor, Varga Henrietta (1. versenye), Tóth István 

Varró Gábor