A srácok nagy lelkesedéssel próbálnak ki minden újdonságot, a versenyzés különböző formáit, s végzik ezt teljes odaadással, professzionális szinten - hogy újabb megmérettetésen teszteljék tudásukat. Ezúttal a hazánkban még nem igazán elterjedt, ám az utóbbi időben néhány nagyhajós versenyen már debütált versenyzésforma, a páros verseny, azaz a Match Race volt terítéken.

 

Július  23-24-én a Balatonfüredi Yacht Club szervezésében, meghívásos alapon került sor az  Opimist páros versenyre, melyre a ranglista legjobb húsz versenyzője kapott meghívást, hogy megismerkedjen, s bepillantást nyerjen egy számukra újdonságul szolgáló versenyzésformába, s próbára tegye tudását egy egy-egy elleni, harciasabb vitorlázás során. A regattára végül 15 versenyző fogadta el a meghívást, s hallgatta meg lelkesen a rendezőség, valamint a zsűri felvilágosítását a versenyzés módjáról, sajátos szabályairól a megnyitót követően, s várta izgalommal a sorsolás eredményét, hogy kivel kerül egy csoportba, ki ellen vívja első mérkőzéseit. Az ifjú vitorlázók mindent a páros versenyzés előírásai és szabályai szerint hajtottak végre, így az első nap során 3 öt fős csoportra osztva mindenki találkozott mindenkivel egy forduló erejéig, s a csoportok első két helyezettje jutott tovább a második napon lebonyolításra kerülő döntő futamaira. De azok sem maradtak le semmiről, akiknek az első nap nem hozott sikereket, vagy legalábbis nem olyan mértékűt, mint a döntőbe jutott hat versenyzőnek, ugyanis számukra a rendezőség „fleet race", azaz rendes mezőny futamokat bonyolított le, hogy ne maradjanak versenyzés nélkül. De ne rohanjunk ennyire előre. Az első versenynap során megannyi futam során küzdöttek meg egymással a versenyzők kellemes 2 beaufort erősségű keleties szélben, bár meglehetősen zord, borongós időben, ami azonban egyáltalán nem szegte kedvüket. Kemény csaták, szoros versenyek zajlottak a „match race" versenyeknek megfelelő jobb körös up and down, azaz kreuz-hátszeles pályán, s vívták ki az indulási jogot a hat fős döntő futamokon a legeredményesebbek. Vadnai Jonatán, Gyapjas Zsombor, Szilasi Fábián, Tóth Márton, Hubert Péter Lél és Galgóczy Tomi örülhetett a nap végén, jutott be a döntőbe, s izgulhatott, hogy melyikük vívja ki a végső győzelmet a következő nap során. Este közös vacsora, Gyapjas papa jóvoltából finom paprikás krumpli, s azt követően a lelkes mamáknak köszönhetően finom süti várta a versenyzőket, s persze a nagyokhoz hasonlóan megannyi sztori, élmény került a felszínre a vacsorát kísérő beszélgetés során. A második napon már két helyen folytak a küzdelmek. A legjobb hat versenyző továbbra is match race futamokon versengett, míg a 7-15. helyezett indulók négy remek pályafutamon osztották szét egymás között a helyezéseket.

 

A közönség és turisták nagy örömére a futamok a Tagore sétány előtti vízterületen zajlottak, ahol látványos és izgalmas párharcoknak lehettek tanúi az érdeklődők. A végső győzelmet Vadnai Jonatán szerezte Gyapjas Zsombor és Szilasi Fábián előtt, ám egyetlen versenyző sem maradt ajándék nélkül a díjkiosztót követően.

Az újdonságokra rendkívül fogékony optimisteseink szívesen próbálják ki a különféle versenyzési módokat. Több éve csapatbajnokságokat rendeznek, s a páros versenyzés is osztatlan sikert aratott az ifjúság körében. Az odaadó szülők, edzők, rendezők és segítők jóvoltából a fiatalok ilyenkor kizökkenhetnek a jól megszokott verkliből, a szokásos versenyzési formából, s gyűjthetnek élményeket, tapasztalatokat, mely láthatóan feldobja, s új erővel tölti fel őket, s nem utolsó sorban a számos újonnan szerzett tapasztalatot elraktározhatják, s kamatoztathatják az elkövetkezendő regattán, immáron  „élesben" is.

Eszes Bernadett

Fotók: Szántó Áron. További képek erre.


Eszes Bernadett