Nem volt ez másképpen a szeptember 16-18. között Balatonfűzfőn megrendezésre kerülő Caprine kupán sem, mely az ifjúsági osztályok utolsó ranglista versenyét és a szélhiány miatt augusztusban meghiúsult 420-as bajnokság pótlását is jelentette volna. A feltételes mód sajnos nagyon is időszerű, ugyanis az égiek ezúttal sem álltak ifjúsági versenyzőink mellé. 

 

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az OTP Junior Utánpótlás Bajnokságon csupán két futamot sikerült érvényesíteni a kánikula, s szélcsend miatt, így az osztályok képviselői a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségéhez fordultak, hogy későbbi versenyen pótolhassák az elmaradt futamokat, s fejezhessék be a bajnokságot. A laseresek erre szeptember első hétvégéjén, a balatonfüredi Laser Európa Kupa keretein belül sort is kerítettek, s a 420-as osztály versenyzői is annak reményében érkeztek Balatonfűzfőre, hogy a Caprine kupán ezt ők is megtehetik. Ám az őszi időpont ellenére sajnos a kánikula még javában tombolt az országban, s három napos teljes szélcsend uralkodott a verseny ideje alatt a Fűzfői-öbölben. Két napos, zömmel parti halasztást követően a rendezőség úgy határozott, hogy kora reggel, még a hajnali parti szélben próbálkozik futam rendezésével, így vasárnap a gyerekek a napfelkeltével szálltak vízre, ám így is csupán egyetlen futamot sikerült befejezni, azt is nehéz körülmények között. A legkisebbek, azaz optimistesek számára a futam végére a szél olyannyira elfogyott, hogy csupán 5 hajó tudta időben teljesíteni a pályát, s sajnos közülük is egy korai rajtos volt. A nagyobbak számára, elsősorban a 420-asok miatt - akik gyorsabban végig vitorlázták pályájukat, s még a szélcsend beállta előtt célba értek - a rendezőség még megpróbálkozott ugyan egy újabb futam indításával, azt azonban már félbe kellett szakítani a nem megfelelő szélviszonyok, azaz mondjuk ki a teljes szélcsend miatt, melyet további hosszas várakozás követett. 

 

A rendezőség mindvégig kitartóan bízott az esetleges futam lebonyolítás reményében, ám amikor az időlimit is lejárt bele kellett törődni, hogy ezen a hétvégén ez már lehetetlen. A versenyzők így egyetlen futammal tarsolyukban, a 420-asok pedig újabb kudarccal teli próbálkozással, s bajnokság nélkül zárták a regattát.

Hogy mi lesz az idei bajnoki eredmények sorsa, még a jövő zenéje. Az osztály képviselői megkezdik az egyeztetést az MVSZ vezetőségével, hogyan lehetne orvosolni a kialakult helyzetet. A cadet és optimist osztály versenyzői, akik október második hétvégéjére tervezik bajnokságuk befejezését remélhetően szerencsésebben járnak majd. Jó szelet fiúk, lányok!

Eszes Bernadett