Ötödik alkalommal adták át csütörtökön a Junior Prima Díjakat sport kategóriában. Idén is tíz eredményes fiatal versenyző részesült elismerésben, ők kimagasló teljesítményükért fejenként 7000 eurót kaptak.

A Prima Primissima Alapítvány keretében alapított Junior Prima Sport díjra olyan sportolókat lehetett jelölni, akik még nem töltötték be a 26. életévüket. A szakmai zsűri döntése alapján idén Biczó Bence úszó, Deák Nagy Marcell atléta, Gyenesei Leila és Tóth Adrienn öttusázó, Hárai Balázs vízilabdázó, Joó Abigél cselgáncsozó, Korisánszky Dávid kenus, Mikes Anna versenytáncos, Vadnai Benjamin vitorlázó és Veres Richárd kick-boxos teljesítményét méltatták a budapesti ünnepségen.

Vadnai Benjamin 9 éves korában a balatonfűzfői Nitrokémia Vitorlás Klubban kezdett vitorlázni, majd 2009-től a Balatonfüredi Yacht Club-hoz került. Eleinte optimist hajóosztályban ért el kiemelkedő eredményeket: többek között egy Európa bajnoki 2. helyezést, és több nemzetközi verseny győzelmet tudhat a magáénak. 2010-ben ült ált Laser 4.7 hajóosztályba, ahol már az első évben Európa Bajnok lett, többszörös Európa Kupa győzelmet szerzett, megnyerte a Magyar Bajnokságot, a Magyar Ranglistát és az Európa Kupa Sorozatot is.

Az idei évben is folytatódott Benjamin sikersorozata: négyszeres Európa Kupa győzelmet, Európa Kupa Sorozat győzelmet és Európa Bajnokság 6. helyezést ért el.

Benji, fiatal kora ellenére, vitorlázás sportágban úttörőként vehette át a Junior Prima Primissima Díjat.

 Vadnai Benji Veszprém megye legeredményesebb ifjúsági sportolója diíjat is megkapta. 

Gratulálunk!
Jó szelet!