Az év utolsó heteiben és az újév kezdetén a világ szeme Új-Zélandra szegeződött, ahol Napier városában 48 ország részvételével zajlott az optimist világbajnokság. A majd két hétig tartó rendezvénysorozaton négy napos közös nemzetközi edzőtáborozást követően az év utolsó napjaiban a Harken meghívásos nemzetközi regattán próbálhatták ki tudásukat a fiatalok, majd az újév első napján kezdetét vehette a nagy viadal, mely során egyéni és csapat világbajnokot is hirdettek. Az időjárás igen változatos volt, hiszen esőtől napsütésig, ködön át minden szerepelt a palettán. Gyenge, közepes, erős szél, erős áramlás, hullámzás mind próbára tette a fiatalokat, akiknek minden időben meg kellett mutatniuk rátermettségüket.

 

Hazánkat a meglehetősen nagy távolság és az ebből következő tetemes anyagi vonzat miatt csupán egyetlen versenyző, Vadnai Jonatán képviselte, aki családjával utazott a helyszínre. A hat csoportra osztott 210 versenyzőt felsorakoztató mezőny a tervek szerint 12 futamon mérte volna össze tudását, ám ebből végül 11-et sikerült teljesítenie. A küzdelem mindvégig kiélezett volt a versenyzők között, s szinte naponta változott a nevek összetétele az élvonalban. Eleinte a holland Bart Lambriex állt az élen, majd Ryan Lo szingapúri versenyző vette át a vezetést, amikor is két napra a csapatversenyek viadala szakította félbe az egyéni versenyt, ahol szintén a szingapúriak diadalmaskodtak, s szerezték meg Ryan Lo, Kimberly Lim, Jillian Lee, Jessica Goh, és Elsa Yukie Yokoyama közreműködésével a csapat világbajnoki címet. Joni mindvégig egyenletes teljesítményt nyújtott, s a csapatbajnokságot és az azt követő pihenőnap után óriási hajrába kezdett, s a tizedik futamon az előkelő 3. helyen szelte át a célvonalat csoportjában, mellyel a 33. helyen zárta a világbajnokságot, megszerezve ezzel az eddigi legjobb magyar optimistes világbajnoki eredményt. Nem csupán Joni véghajrája zárult sikeresen, hanem a 15 éves Kimberly Lim-é is, aki először a negyedik helyig kapaszkodott fel Lambriex, Abdul Aziz és Arribas mögé, - miután honfitársát, a korábban élen álló Lo-t a hetedik futamból kizárták - majd az utolsó futamok során nyújtott egyenletes teljesítményének köszönhetően - amikor már tényleg az idegek harca zajlott, s egyetlen aprócska hiba is megbosszulta magát - az élre ugrott. Mivel az utolsó napon túl gyengének bizonyult a széljárás az erős áramláshoz képest, s futam nélkül maradt a mezőny, így a világbajnoki címet a tavalyihoz hasonlóan idén is leány versenyző hódította el Kimberly Lim személyében, aki nem csupán az egyéni, de csapat világbajnoki aranyat is megszerezte Napier-ben. A második helyezést három pontos hátránnyal a holland Bart Lambriex szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a perui Javier Arribas állhatott fel.

Joni élete első világbajnokságának 33. helyezése az európai rangsorban a 9. helyezést jelentené, ám ő már nem vesz részt sem az idei, sem pedig a 2013-ben hazánkban megrendezésre kerülő kontinens viadalon, mivel tovább lép, s pályafutását Laser 4.7-ben folytatja, mely hajóosztályt jelenleg bátyja, Benji uralja.

A világbajnokság, noha hosszúra nyúló napjai, változatos időjárása révén próbára tette a fiatalokat, mindvégig remek hangulatban zajlott, s a rendezők igyekeztek kárpótolni a gyerekeket, s szüleiket egyaránt az otthontól távol tartandó karácsony és szilveszter miatt, s számos közös programmal kedveskedtek. A gyerekek bepillantást nyerhetnek a távoli ország kultúrájába, a helyi maorik érdekes szokásaiba, felfedezhették a környék csodás földrajzi adottságait, s megismerkedhettek az új-zélandiak egyik legeredményesebb vitorlázójával, Dean Barkerrel is, aki személyesen szurkolt az utolsó napokban a fiataloknak, így számos élménnyel tarsolyukban térhettek haza a hosszú, megterhelő viadalról.

Számunkra igen örömteli híreket is kaptunk Új-Zélandról, ahol a Nemzetközi Optimist Osztályszövetség éves közgyűlésén döntés született arról, hogy 2013-ban hazánkban, Balatonföldváron kerül megrendezésre az Optimist Európa-bajnokság, melyen reméljük, hogy versenyzőink kihasználják helyi ismereteiket, s szép eredményekkel örvendeztetnek meg bennünket.

További információ, napi beszámolók, fotók és videók megtekinthetőek a világbajnokság honlapján: http://www.optiworldsnz.org.nz

További fényképek a galériában. 

 

 



Eszes Bernadett