Mialatt mi idehaza a jégvitorlázás és korcsolyázás szépségének hódoltunk, azalatt optimisteseink már átestek az év második komoly, nemzetközi megmérettetésén a spanyolországi Palamos-ban megrendezett viadalon, ahol 15 nemzet 346 fiatalja állt a rajthoz.

 

A három napos regattát megelőzően ifjú versenyzőink pár nap edzésen vettek részt, melyen az első napokban az erős, 5-6 beaufortos szélben még igencsak fáztak, s elfáradtak, ám ahogy közeledett a verseny időpontja, úgy szépen melegedett az időjárás is, ám a szél ereje drasztikus csökkenésbe kezdett.

A futamok már gyönyörű, tavaszias időben zajlottak, s bár a helyi meteorológusok kevés szelet jósoltak, ennek ellenére minden nap volt vitorlázásra alkalmas légmozgás. A 6-8 csomós, majd délutánra kissé élénkülő DNY-i, úgynevezett Gambi szélben remek futamokon, erős mezőnyben versenyezhettek a fiatalok, melyet nehezített a második nap erősebb áramlása (15 m/p), mely jelentősen meghatározta a pályastratégiát és a rajttaktikát. A záró napon a szél a vártnál később érkezett, így hosszasan kellett várakozni, mely csupán egyetlen futam lebonyolítását tette lehetővé, ám így is hat futamot sikerült teljesíteni a három nap leforgása során.

A mieink teljesítménye széles skálán mozgott. Gyapjas Zsombor, bár nem a legjobb formáját hozta, - kissé pontatlanul oldott meg rajttaktikai kihívásokat - ám túl nagy hibákat nem vétve végig a mezőny első felében vitorlázva az összesített lista 26. helyén végzett, s az utolsó futamot az élbolyban, az ötödik helyen zárta. Őt Erőss Loránd követte a sorban, aki mindvégig egyenletes teljesítményt nyújtott. Több futamban is az első tízből esett vissza, sőt egyszer hetedikként szelte át a célvonalat csoportjában, ami reménykeltő életkorát tekintve, (még csupán 12 éves) s végül az 55. helyen fejezte be a versenyt. Tóth Levi szintén egyenletes vitorlázással a 88. helyezést szerezte meg, míg Tenke Áron viszonylag rossz kezdést követően szépen küzdötte fel egyre magasabbra magát a rangsorban, - egyik futamában a kiváló 8. helyen ért célba - végül a 96. helyezésig jutott. A többi versenyzőnk legtöbbjének fekete rajtnál elkövetett hibából származó óvás és/vagy rosszabb futameredménye révén nem termett babér, ugyanis a hiba egyetlen kiejthető futameredménnyel már nem volt helyrehozható, így kicsúsztak a legjobb száz közül. Bíztató azonban, hogy három versenyzőnk is (Zsombi, Lóri és Áron) képes volt, ha ugyan ezúttal még csak egyetlen futam erejéig is a legjobb tíz között vitorlázni. Reméljük, hogy ezen képességüket a következő versenyek alkalmával igyekeznek még jobban kamatoztatni.

 

A regattát az utolsó napi győzelmének köszönhetően a spanyol Joan Cordona Mendez nyerte meg a holland Scipio Houtman és a francia Maxim Pedron előtt, míg az öt futam után még élen álló, ám az utolsó napon hibázó, s ejtő futamát produkáló Odile Van Aanholt visszacsúszott az összesített lista 6. helyezéséig, s meg kellett elégednie a legeredményesebb leány versenyzőnek járó kupával.

EREDMÉNYEK

Eszes Bernadett