A kontinens viadalon a megszokottnál némileg kisebb létszámú mezőny, 26 ország 69 indulója állt rajthoz, mivel néhány csapat kihagyta a regattát. Noha a nyitó napon, a próba futamon még remek, 20-25 csomós szél fújt, ám az volt az utolsó jele a kiváló szélnek. Innentől kezdve mindvégig gyenge, forgolódó csíkos széllel kellett beérnie a versenyzőknek.

 

Az első versenynapon még 8-10 csomós É-Ny-i szélben két futamot sikerült lebonyolítani, melyeken Rafa Trujillo(ESP) és Vasilij Zbogar (SLO) nyertek egy-egy futamot, mellyel a spanyol versenyző állt az élre, ám a következőn már csak a várakozás és a próbálkozások töltötték ki a versenyzők idejét. A harmadik nap sem volt sokkal könnyebb, akkor is csupán egyetlen futamot sikerült lebonyolítani, mely a 2008-as olasz olimpikon, Giorgio Poggi győzelmét hozta. Három nap alatt csupán három futam volt ekkor az EB mérlege. A gyenge szélnek és hosszúra nyúlt napoknak sokan ugyan nem örültek, nekünk viszont jól jött, hiszen remekül kezdett a junior korosztályú Elemér, aki a mezőny felében versenyezve az előkelő ötödik helyen állt a juniorok versenyében.

 

Az utolsó két nap négy futama aztán meglehetősen átrendezte a mezőnyt. Az élre az olasz Filippo Baldassarri ugrott a negyedik napot követően, noha a futamokat a szlovén Zbogar és a horvát Gaspic nyerték, ám az olasz versenyző addigi egyenletes teljesítménye igencsak fizetni látszott. Aztán a hatodik futamon kapott egy sárga lapot, s csak a 19. helyen ért célba, így búcsút inthetett győzelmi reményének. Rafa Truljillo is a nagy vesztesek táborát erősítette, s az utolsó futamokon már a tíz közé sem sikerült beverekednie magát. Szerencsésebben alakultak azonban az utolsó futamok a horvát Ivan Kljakovic Gaspic és az ifjú, mindössze 23 esztendős görög Ioannis Mitakis számára. A horvát a dobogó harmadik fokára küzdötte fel magát a szlovén Zbogar mögé, míg a görög az élre állt, s a medal race futamgyőzelmével két junior Európa-bajnoki aranya mellé megszerezte a felnőtt Európa-bajnoki címet is.

Elemér két gyengébb futamot produkálva zömmel a mezőny felében versenyzett, végezetül az összesített lista 42. helyén zárta a kontinens viadalt, a Junior Európa-bajnokság 8. helyét megszerezve. Édesapja, Péter nem igazán örvendett a gyenge, forgolódó szél miatt, ráadásul sárga lapot is kapott, így neki meg kellett elégednie az összesített lista 54. helyezésével.

 

EREDMÉNYEK:

http://www.finneuropeans.org/ec2012/

Eszes Bernadett