5-én délelőtt már lehetett is felmérni a hajók és a versenyzők állapotát, állóképességét a néhol 26 csomós széllökésekben, melyből délutánra nem maradt semmi.

 

6-án az első versenynapon 8 ország 65 hajója állt rajthoz, hogy a kezdetben borongós időben, 2-3-as DNy-i szélben tudását összemérje. A három megrendezett futam után a 420-as osztályban újoncnak számító Virág Zsófi - Kratzl Anna páros jól kezdett, Borsos Gergő Simó Marci egység még kereste a helyét. Péch Weidinger páros tőlük elvárható módon indított, Bagyó - Munka csapat még javíthat. Az első nap után mindegyik magyar hajó a mezőny első felében helyezkedett el.

7-én ideális vitorlázó időben, DNy-i 3-4-es szélben ismét 3 futamot teljesítettünk. Fiú csapataink javitottak az elöző napi teljesítményeiken, a lányok igyekeztek helyt állni. 6 futam után Péch - Weidinger egység felkapaszkodott a 3.helyre, a többi csapat is a mezőny első felében hajózva tartotta, vagy javított eredményén.

8-án a rendezők erős szelet vártak, így halasztással indult a reggel, majd 11 óra körül kivitték a mezőnyt.

Eleinte K - ÉK-i 3-4-es szél várta a versenyzőket, mely az utolsó 8. futamra már 6-os erősségűre nőtt.

Az embert és versenyzőt próbáló időben igyekezett mindenki helyt állni. Péch - Weidinger páros hozta a előző nap megszerzett 3. helyet, Bagyó - Munka kettős javítva előző napi eredményén a 13. helyen zárta a versenyt, lány csapatunk, Virág Zsófi - Kratzl Anna egység egyet előre lépve a 27. lett és az újonc, 420-as osztályban első versenyét tejesítő Borsos - Simó páros, szintén javítva, a 31. helyen végzett.

 

Szeretném még megemlíteni a másik két magyar egységet, a Budapesti Spartacus versenyzőit, akik szintén szép vitorlázással , Bihary Gergely - Bihary Dániel a 10. és Neszmélyi Márk - Batic Belian, a 25.helyet szerezték meg. Egy kellemes és tapasztalatokkal teli versenyt tudhattunk magunk mögött.

Borsos Zoltán