A versenyek helyet adó ÁFI kikötőben családias volt a hangulat és mindenkinek jutott hely, aki hajóval érkezett.
 
 

A szombat viszont szomorúan kezdődött, hiszen hajnaltól kisebb nagyobb intenzitással folyamatos eső áztatta a hajókat és legénységüket, ami csak reggel hagyott alább. Bár idő közben még a nap is kisütött, a 10 órakor még borús időben rajtoló mezőny a Tihanyrév – Szemes – Révfülöp pályát csak igen lassan, vagy egyáltalán nem tudta megtenni a 21 órás limitidőn belül.

Mivel a szervező kikötőben parti programot nem rendeztek, ezért többen „haza” mentek a környező városokba és csak a másnap reggel 9 órás rajtnál jelentkeztek újra.
 
 

A reggeli friss délies szélben volt némi tülekedés a rajtnál, akadt akit vissza is parancsoltak ismétlésre a szervezők. Ez a légmozgás azonban fokozatosan elcsendesedett és csak a délutáni zivatartevékenység hozott némi üdítő befújást. Vasárnap azért a legtöbb egység tudta teljesíteni a Tihanyrév –Balatonakali – Balatonszemes távot a 17órás limitidőn belül.
 
 

A szerencsések aztán hazafelé még meg tudták vitorlázni a beerősödő északkeleti szelet, a kevésbé szerencsések viszont bőrig áztak, csak hogy teljes legyen a hétvége.

Eredmények ITT.
További képek ITT
Fotók: Éder Bálint 
 
VIDEÓ hamarosan! 

Szutor Ferenc