flottaszentelés

Az ünnepélyes ceremónián részt vett Üsztöke Botond, a Magyar Turizmus Rt. elnöke, aki újságírók kérdéseire válaszolva ismertette a balatoni vendégforgalom alakulását, egyúttal üdvözölve a vízi turizmus új távlatait nyitó charterszolgáltatók megjelenését.

Az előadók kiemelték a bérelhető hajó mint üdülési alternatíva előnyeit. Valóban. Mindazok számára, akik megelégszenek néhány hét hajózással évente, a bérhajók igénybevétele lényegesen kevesebbe kerül, mint az éves kikötői költségek terhe. És akkor a hajó vételárával még nem is számoltunk. A nagy kérdés azonban az: miként sikerülhet az adriai térségben jól prosperáló vállalkozások adaptálása a hazai körülményekhez? Feltétlen előnyt jelent a Balaton közelsége, és azt sem gondolom, hogy természeti adottságai - bár különbözőek - hátrányt jelentenének. Talán az infrastruktúra, a szabad vendéghelyek és a kikötői vendéglátóhelyek csekély száma kedvetleníthet el néhány megrögzött tengerjárót. A kikötőközi turizmust visszavetheti a motorhasználat - talán némi korrekcióra szoruló - korlátozásának merevsége is. Mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy a balatoni vitorlázás töretlenül fejlődő népszerűsége valós igényeket támasztott egy, a szezont jelentősen meghosszabbító új üzletág megvalósulásához. Azt csak remélhetjük, hogy a gazdasági és jogszabályi környezet is hamarosan a hajózás fejlődését elősegítő változásokon megy keresztül.

Gerő András