A rendkívül hosszúra nyúló csapadékos időszak után igazi felüdülést jelentett, hogy fantasztikus nyári időjárás fogadta az IT-Telecom Nagydíjért is kiírt IV. UNIQA Balaton Regatta mezőnyét Szigligeten.
Az első napi túraversenyre száz hajó nevezett, és a vitorlázók számára „álomszerű" időjárási körülmények között kezdődött a verseny. A közepes erejű szél mellé napsütés is társult, így a mezőny nagy tempóban vágott neki a kijelölt távnak. Arra senki sem számíthatott, hogy a szél ereje folyamatosan lankad majd, sőt szép lassan teljesen legyengül, és az álomszerű körülményekből pillanatok alatt vitorlázásra alkalmatlan feltételek keletkeznek a Balaton nyugati medencéjében. Volt azért olyan hajó, akit mindez egyáltalán nem zavart. A Sirocco ugyanis - kihasználva a kezdeti szélerőt - óriási előnyre tett szert, és a berövidített futamot elképesztő magabiztossággal és hatalmas fölénnyel nyerte meg. A mezőny második felének viszont nem volt szerencséje, de kitartásból mindenki jelesre vizsgázott, hiszen a száz indulóból hetvenöten teljesítették a Szigliget-Balatongyörök-Szigliget távot, miután a rendezőség úgy döntött, hogy rövidít, és nem erőlteti a tervezett útvonalat.
„Csodálatos időben rajtoltunk és egy egyszerű, nem sok taktikai elemet tartalmazó versenynek tűnt a szombati túraverseny, ám ahogyan változott a szél ereje és iránya, úgy kellett előhúzni a tarsolyból a különböző ötleteket, megoldásokat. Csak dicsérni tudom a zsűrit, hiszen rendkívül jó döntést hoztak a rövidítéssel, ugyanis képtelenség lett volna teljesíteni a kiírt útvonalat, mivel elfogyott a szél. Nagy fölénnyel nyertünk, de megizzadtunk a sikerért és nagyon büszke vagyok a T-Systems kollégáival kiegészült telekommunikációs csapatunkra!" - mondta Cittel Lajos, aki a Sirocco kormányosaként tulajdonképpen mindent megnyert ezen a versenyen.
A vasárnapi pályaverseny is remekül sikerült, hiszen az időjárás kegyes volt az ötven résztvevő hajóhoz. A kellemes keleti szélben rendezett versenyen az első helyezettnek mintegy 1 óra 20 percre, az utolsónak pedig ennek duplájára volt szüksége a pálya teljesítéséhez. Külön öröm, hogy az UNICEF és az SOS Gyermekfalu is elfogadta a szervezők meghívását a verseny hétvégéjére, így több mint harminc gyermek ismerkedhetett meg a helyszínen, testközelből ezzel a csodálatos sportággal.
A következő verseny június 26-27-én lesz Balatonaligán: a hagyományos Balaton Regatta-forduló mellett a szervezők ekkor rendezik meg a III. Média Nagydíjat is.
További információ és eredmények: www.balatonregatta.hu
Kimentünk délelőtt a piacra. (szerda, szombat piacnap) . Igazából csak epret és kenyeret akartunk venni....alig bírtunk hazabringázni annyi volt a cucc a csomagtartón, kormánykosárban,...
Két evőkanál olajban elkeverjük a zúzott fokhagymát és a fűszereket. A forrásban lévő alaplében a csíkokra vágott répát két percig, a hasonlóan vágott cukkínit egy percig...
Először is, tisztázzuk a rövidítés értelmét: a WMRT még csak-csak ismerős lehet, de aki kihagyta az erre vonatkozó cikkünket, annak új, hogy az Alpari cég évre a sorozat névadó...
Kedves Vitorlázók, épphogy csak elkezdődött a szezon, a szél is jól fújt a hétvégén, sokan már az első napsütésre és fuvallatra vízen voltatok, mások próbálják utólérni...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...