Főoldal » Hírek » Felkészülés
7449

Csütörtökön rajtol a Kékszalag mezőnye

Kánikulában rajtolhat a hatszáz résztvevő hajó

Forrás:
Kélszalag.hu
2012. 07. 02. - Felkészülés

Csütörtökön reggel kilenc órakor rajtol a Balatonfüred előtti rajtvonalról a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj várhatóan mintegy hatszáz hajós mezőnye.

A hagyományos balatoni tókerülő versenyen induló vitorlázókra – a jelenlegi meteorológiai előrejelzések szerint – nagy hőség és inkább gyenge szelek várnak. 

A táv légvonalban mintegy 150 kilométer, a hajók Balatonfüredről keletnek indulva a balatonkenesei bójánál fordulnak, majd Siófok érintésével vitorláznak végig a Balatonon egészen Keszthelyig. Innen vissza vezet az út a balatonfüredi hajóállomás előtti célvonalig, amelyet a leggyorsabbak még csütörtök este vagy éjszaka érhetnek el, de a kisebb hajók számára szombaton reggel kilenc óráig tarthat a verseny.

A nevezések szerda délután zárulnak le, így a résztvevők létszáma csak ekkor derül ki pontosan. Az idei verseny nyílt, így azon nemcsak a hagyományos egytestű hajók, hanem a leggyorsabb katamaránok (kéttestű hajók) és trimaránok (háromtestűek) is indulhatnak. Várhatóan a katamaránok közül kerül majd ki a győztes is, de a résztvevő csapatok titkolózása miatt egyelőre nagyon nehéz az esélyeket latolgatni.

A Kékszalagot mintegy keretbe foglalja két másik vitorlásverseny: szerdán az 5. Kékpántlika Kupára kerül sor, amely a Kékszalag „kistestvéreként" az ifjúsági versenyzők számára nyújt lehetőséget arra, hogy egy túraversenyen is összemérjék tudásukat. Szombaton pedig 2Szalag néven a katamaránok számára tartanak versenyt Balatonfüreden. A Kékszalagot, amelynek idei főtámogatója az MVM Partner, szombaton 17.30 órakor az ünnepélyes eredményhirdetés zárja majd, amelyet a médiatámogató Class FM balatonfüredi Class Nyár koncerteseményének színpadán tartanak.

A kép illusztráció.
 

Megosztás:


Cikk értékelése  

Jelenlegi érték 3.0
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
Szavazatok száma: 1

További hírek

PARTNEREINK

 



Letölthető 2013 május!



 
 

Blogajánló

  • Hajón is elkészíthető receptek

    Retekzöldje leves

    A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...

  • Vitorlás tudattágítás

    Hírblokk - egy hajó, egy ember

     La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó.       [...] Bővebben!

  • Here and now ... Tereza presents Tereza

    LONDON

    LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...

  • a Zarándok

    Mérföldkő

    A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...

  • Póstás

    Valami zúg!

    Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...