A Kékszalag mindig is kitüntetett helyet foglalt el az életemben. Idős korból visszatekintve három szakaszra osztanám a versenyhez való hozzáállásomat.
A nagy kihívás-megmérettetés, a bizonyítás kora, és a részvételi élmény megélése esélylatolgatás nélkül.
A verseny különleges képességeket igényel, például
- a hosszantartó koncentrálás képességét (kb. 24 óra),
- a Balaton ismeretét,
- az éjszakai vitorlázásban való jártasságot (nem látni a szelet).
A versenyt még édesapámék alapították (HYC-ban), majd átvette az MVSZ.
Apám a „Talizmánnal" annak idején második lett.
Én magam elég korán, 17 évesen már átélhettem a győzelem élményét a Nagy Nemerével, ahol megengedték, hogy fél éjszakát kormányozhassak.
A második tókerülő győzelem Izsák Szabolcs barátommal és a „Hárpiával" sikerült, ott széltaktikus voltam. Aztán háromszor egymás után nyertem a „Manuállal", amiből a középső tókerülő Fehérszalag volt - mint tudjuk, korábban kétévente volt Kékszalag.
Javaslatomra a közbeeső években ellenkező kerülési iránnyal Fehérszalagot tartottak. Ezzel a 11m OD hajóval megelőzni az akkori nagyokat felemelő élmény volt.
Mára nagyon kellemesen érzem magam a saját építésű, Hepp nevezetű, B 31-es hajómon.
Itt a YS II-ben indulok 107 előnyszámmal, és ha jól megyünk, körülbelül a YS II mezőny felénél végzünk. Abszolútban a teljes mezőny talán 20 százalékát tudjuk magunk mögé utasítani, mégis nagy élmény ott lenni és a többi hajó között végigküzdeni a távot.
Igazából most értettem meg a mondás lényegét: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos", hiszen ugyanúgy küzd a századik helyezett is, mint az, aki ötszázadikként ér célba.
Ami a győzelmet illeti, ez manapság már pénzkérdés, illetve időjárás és szélerő kérdése, sajnos a verseny sportértéke csökkent.
Futurisztikus, de igazságos lenne, ha pl. 500 db Sholtz 32-essel vagy Nautic 33-mal mehetne 500 csapat. Erre persze nincs esély, így marad a tarka-barka mezőny, de a változatosság gyönyörködtet.
Tuss Miklós
Kimentünk délelőtt a piacra. (szerda, szombat piacnap) . Igazából csak epret és kenyeret akartunk venni....alig bírtunk hazabringázni annyi volt a cucc a csomagtartón, kormánykosárban,...
Két evőkanál olajban elkeverjük a zúzott fokhagymát és a fűszereket. A forrásban lévő alaplében a csíkokra vágott répát két percig, a hasonlóan vágott cukkínit egy percig...
Először is, tisztázzuk a rövidítés értelmét: a WMRT még csak-csak ismerős lehet, de aki kihagyta az erre vonatkozó cikkünket, annak új, hogy az Alpari cég évre a sorozat névadó...
Kedves Vitorlázók, épphogy csak elkezdődött a szezon, a szél is jól fújt a hétvégén, sokan már az első napsütésre és fuvallatra vízen voltatok, mások próbálják utólérni...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...