Klasszikus dilemmák

Régen egy 22-es cirkálóval az első 100-ban lehetett hajnalban befutni. Néhány lámpátlan nemsportoló okozta bosszúságon kívül egymást kerülgetve jó, hosszított túraverseny volt. A vitorlázás összes szépségét átélhette a résztvevő. Nap nyugszik, majd kel, és még vannak mögöttünk küzdők, bár az látszik, hogy előttünk sem kevesen fognak befutni. De ez így jó. Egy klasszikus, kisebb hajón a csapat már igaziból magával és a sport szeretetével küzdött meg a táv alatt, de átélve az élmények sorát.

 

Volt lehetőség a „korszerű" oldalon is futni néhány kört, az is érdekes tapasztalat volt - például a 2000-es Fehérszalag. A mostani időkben sokan feszegetik a határokat, és ekkor még nem is szóltunk a katamaránokról.

Szerencsére a döntés a miénk, de ez nem könnyíti meg azt. Mit is várhatunk tehát a Kékszalagtól?

Ha csúcstechnikával lehet menni: végig feszes figyelemmel az új technikai eszközök nem minden ponton ismert és esetleg kontrollált ismeretével valamelyik csilinges hely megszerzésére.

Ha a klasszik az osztály és kellemes és kegyes az időjárás, vitorlázunk egy szépet a verseny lényegét és gerincét adó mezőnyben. Magunkból sokat kiadva, de tudomásul véve az idő múlása és a technika adta keretek változását.

Bárhogy is alakul, a résztvevők mindenképpen nyernek... Nekem még nem sikerült döntenem.

 

Sipi