Főoldal » Hírek » Felkészülés
4241

Közeleg az őszi dragon versenyszezon

Szerző:
Náray Vilmos
2010. 08. 23. - Felkészülés

A hét végén sorra kerülő hagyományos Ripka Emlékversennyel megkezdődik a dragon osztály őszi versenyszezonja. A kissé álmosra sikerült nyár után remélhetőleg újra vízre szállnak az OB és EB előtti sűrű évadkezdetben megfáradt vitorlázók.

DragonNéhány osztály csendes leépülését tekintve továbbra is bízunk abban, hogy a dragon népszerű marad, és kiemelt versenyeinken a létszám újra eléri a 15-20 hajót.

Augusztus 28-29-én lesz a Ripka Emlékverseny, amelynek házigazdája a Tihany nyugati oldalán található TYC. Damokos ,,Kicsi,, értő versenyrendezésében immár harmadszor kerül sor az Európa 30-as és a Dragon osztály közös versenyére, amelynek névadója Ripka László Nagyapó, a mindannyiunk által jól ismert kiváló, körünkből három éve örökre távozott sportember.

A verseny jellegzetessége a pálya közepére fixen telepített rajt és célvonal, amelyen tilos átvitorlázni, ha valaki éppen nem rajtol vagy fut be. Eddig ebből szinte minden évben voltak problémák, remélhetőleg ezek idén elmaradnak. A Ripka Emlékverseny súlyponti ranglistaverseny, aki tehát szeretne kicsit előbbre kerülni a ranglistán, netán megszorongatni az elöl álló Tenke Péter-féle csapatot, jól teszi, ha részt vesz ezen a regattán.

Egy héttel később kísérleti versenyre kerül sor a Balatonkenesei Honvéd üdülő kikötőjében és az előtte fekvő vízterületen. A Live Sport támogatásával zajló Tátorján Kupa meghívásos, négy csapat két sportágban méri össze erejét: első nap tenisz csapatverseny, második nap pedig dragon páros verseny zajlik majd.

Szeptember 10-12. között rendezzük meg az őszi szezon kiemelt versenyét, az Erste Private Banking Dragon Flottabajnokságot. A viadal - a szokásoknak megfelelően - pénteken 13.00 órakor kezdődik és vasárnapig tart. Idén a versenyt az Elliott bajnoksággal együtt tartjuk a Kenese Marina-Port VSE rendezésében.

A Flottabajnokság után még két verseny várja a dragonosokat a Balatonon. A hagyományos félszigetkerülő túraverseny után a szezont a balatonföldvári Unitef Kupa zárja majd.

Megosztás:


Cikk értékelése  

Jelenlegi érték 2.0
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
Szavazatok száma: 2

További hírek

PARTNEREINK


Blogajánló

Közösségajánló

  • Principessa Sailing Team Facebook üzenőfala

    Áron Szántó fényképeiApukával a kilátóban teliholdkor.

    www.szantoaron.com

    .

  • Nagymedve Facebook üzenőfala

    De jó volt megnézni a videót :-) Jó hangulatú rendezvény volt! (Annak ellenére, hogy amelyek vitorlát felhúztuk, azt el is szakítottuk...)Borregatta-Borászregatta | Borregatta-Borászregattawww.borregatta.huBorregatta célja:A nemes versengés célja, hogy egy vitorlás verseny alkalmával a Borász és a Vitorlás társadalmat közelebb hozza egymáshoz. Közben magas színvonalú...

  • Balatoni Túravitorlázók Közössége Facebook üzenőfala

    Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.