Szélcsend, vihar, eső és napsütés. Mindenféle időjárási körülménnyel találkozhattak azok a versenyzők, kik részt vettek a Laser Radial Nyílt, Laser Radial Női Országos Bajnokság és Nemzetközi Versenyen a Fertő tavon.
A Soproni Építők Sportköre, mint a Fertő tó legrégebbi és jelenleg is dinamikusanfejlődő sportegyesülete tudhatta magáénak azt a megtiszteltetést, hogy 2010. május 25-
30 között a Fertőrákosi öbölben a régió egyik legjelentősebb vízi sportrendezvényét, a
Laser Radial Nyílt, Laser Radial Női Országos Bajnokság és Nemzetközi Versenyt a
Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Fertő Tavi Vitorlás Szövetséggel, mint
társrendezőkkel megrendezze. A bajnokságra 22 versenyző nevezett. Az ünnepélyes megnyitón a Fertő tavi Vitorlás Szövetség vezetősége és Abdai Géza alpolgármester Úr mellett a Sopron Bank Burgenland vezérigazgatója, Thomas Radil is köszöntötte a versenyzőket. Az első rajt időpontja délután kettő órára került kitűzésre, azonban a szél hiánya miatt a várakozásé lett a főszerep. A szélcsendhez később eső is párosult, mely kitartott egészen estig, így első nap nem került sor az indulók közötti erőpróbára.
A bajnokság résztvevőit a csütörtöki napon sem fogadta kegyeibe az időjárás. A délelőtt folyamán az alig 1 Bft erősségű szél a Fertő tó minden oldaláról megmutatta magát, két óra leforgása alatt északi, déli és keleti irányból is érezhető volt jelenléte. Kora délután kialakult egy állandó, 1 Bft erősségű észak-keleti szél, melyben megrendezésre került az első futam, mely a közelgő vihar miatt pályarövidítéssel ért véget. A part felé tartó mezőny azonban így sem úszta meg az égi áldást. A nap további része szárítkozással telt, több futam elindítására az időjárás miatt nem került sor. A harmadik napon délelőtt egészen gyenge szélben kellett megmutatniuk a versenyzőknek, mit is tudnak, mennyire jók a szélkeresésben. Ezt a futamot parton halasztás követte, azonban késő délután megérkezett a várva-várt szél, így este hat óra körül újra eldördült a rajtpisztoly. A bajnokság negyedik napján már reggel élénk északi szél fogadta a mezőnyt, melyben a nap folyamán négy futamot indítottak. Az utolsó napra egyetlen összecsapás maradt, melyet délelőtt sikerült lebonyolítani, így a tervezett 8 futam mindegyike megrendezésre került.
A nyílt versenyben a bajnok Bathó Péter (BYC) lett, Hegedüs Fanni (BYC) és Kocsis Ákos (VVSI) előtt. A nők között a dobogóra Hegedüs Fanni (BYC) és Matis Klaudia (ALBA-REGIA) mellett Héjj Viktória (YCA) állhatott fel.
Kimentünk délelőtt a piacra. (szerda, szombat piacnap) . Igazából csak epret és kenyeret akartunk venni....alig bírtunk hazabringázni annyi volt a cucc a csomagtartón, kormánykosárban,...
Két evőkanál olajban elkeverjük a zúzott fokhagymát és a fűszereket. A forrásban lévő alaplében a csíkokra vágott répát két percig, a hasonlóan vágott cukkínit egy percig...
Először is, tisztázzuk a rövidítés értelmét: a WMRT még csak-csak ismerős lehet, de aki kihagyta az erre vonatkozó cikkünket, annak új, hogy az Alpari cég évre a sorozat névadó...
Kedves Vitorlázók, épphogy csak elkezdődött a szezon, a szél is jól fújt a hétvégén, sokan már az első napsütésre és fuvallatra vízen voltatok, mások próbálják utólérni...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...