A szezon végeztével jobb híján a nyári eseményeken elmélkedem. Az idei év legnagyobb élménye a Kékszalag volt. Igazi férfias „verseny a javából”.
Nem lehet mondani, hogy egyoldalúan segítette bármelyik hajótípust is a szél. Mindenki kapott hideget-meleget. A verseny és az időjárás nem kímélte sem a versenyzőket, sem a rendezőket. Aki végig csinálta eredménytől függetlenül boldog lehet, aki nem ment végig annak sincs egy szikra szégyellni valója sem.
Mi a szerencsésebbek között lettünk, volt öröm, büszkeség, majd társult hozzá üröm is.
Végig csináltuk a pályát, nem kerültünk konfliktusba senkivel ami miatt büntetés jár. Örültünk a befutásnak, és hamarosan büszkék voltunk a dobogó alsó fokára. A következő órák folyamatos elemzéssel teltek és kiderült, hogy az előttünk végző két hajó nincs rajta a keszthelyi bójalistán!
HŰHA!
Hát ez hogy lehet? Két eset van: ami valószínű, hogy a elhibázták a bójavételt csak a közelebb eső terelőbóját vették. Ebben az esetben elmulasztották a visszafordulást, és a zsűrihajó megkerülését. SZABÁLYTALAN!
Ez könnyen előfordulhatott, ilyen esetnek én is szemtanúja voltam. Egy bojban haladók közül az elöl menő elhibázta, és „húzta magával" a többit. Ők észrevették és korrigáltak.
A másik lehetőség, ami nem valószínű, de csak bizalmi alapon dönthető el, hogy nem mentek el a bójáig.
SZABÁLYTALAN!
A helyzet teljesen egyértelmű döntsön a bójalista hiszen azért van!
Az eset meglepő véget ért. A zsűri szerint a bójalista hibás!
Marad a kérdés: ebben az esetben mi az irányadó?
Bár a körülmények rendkívül nehezek voltak a rendezők és a bója ellenőrök számára, mégis Európa legnagyobb tavi versenyéről van szó, a GPS-es nyomkövetők világában nem szerencsés ekkora hibát benne hagyni, mert így az esemény inkább kirándulásnak mint versenynek nevezhető.
![]() |
A kép illusztráció. --- A fenti írás a BCSS WireCorner és a Porthole közös cikkpályázatára érkezett. Ha neked is van egy történeted, azt szívesen várjuk a porthole@porthole.hu -címen, vagy a "beküldés" menüpont alatt. |
Összecsavaroztam a dinghy kormányszekrényét, megtoldottam ideiglenesen a gaffját, mert a folyamatos próbák, állítgatások során mindig találok hibát a vitorlán. Kezdetben volt egy...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A program szerdán kezdődött (volna) a hivatalos edzésnappal (Practice Day), de egy 30 csomós szelet hozó zivatar a parton tartotta a mezőnyt. Délutánra mindez elvonult, de akkor is...
A sertéshúst vékony szeletekre vágjuk és összeforgatjuk a sherryvel, a szójaszósszal, a zúzott fokhagymával, a keményítővel, majd óvatosan sózzuk és borsozzuk. Hűtőben fél órát...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...