Hét ágra tűz a nap, huszonhat fokos a víz, enyhe északi lengedez. Kell ennél több? Elcsúszunk Szemes előtt, még korán van ebédelni, majd visszafelé benézünk. BLYC csonka mólói, majd befutunk Lellére. Lássuk, mi változott . 
Kössünk ideiglenesen a daru mellé, és kérdezzük meg a kikötőmestert, hogy hova állhatunk. Nagy ugyanis a forgalom, és hamar betelnek a vendég helyek, ezért megkísérelnek optimalizálni. Segítsük a munkájukat. A kikötői kocsma, előszezonban csak hétvégenként nyit ki általában, szerény választékkal. Most már folyamatosan üzemel. A kaja egyáltalán nem olcsó, de ehető. Kedvesek, aranyosak, érdemes betérni. Ha viszont igazán jót akarunk enni, menjünk pár lépést balra a kaputól. Móló étterem. A kerthelyiséget finom párafüggöny veszi körül, kirekesztvén a hőséget. Árai húzósak, de elfogadják a SZÉP kártyát és az Erzsébet utalványt. A kaja pedig bőséges és remek. Nagyon nagy a választék, kedvesek, udvariasak, és minden van. Különlegességekkel is szolgálnak, mint például „Fogas roston, fokhagymamártással „(1630 Ft.). Menü is van, viszonylag megfizethető, és kitűnő. 
 
 

Miután teletöltöttük hasunkat, kultúra szomjunkat nem csupán az előző cikkben jelzett kiállításokon, (melyek változatlan formában látogathatók) olthatjuk, hanem lett itt még más is. 
 
 

Ajánlanám például a Művelődési házban, az Afrika múzeumot. Pontosabban az Afrikai trófea és folklórkiállítást, melynek anyagát Gróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjteménye alkotja. Belépődíjak párszáz forintosak, megéri besétálni. Van aztán temérdek program, lehet válogatni. http://muvhaz.balatonlelle.hu/ . Rúgtam már be nem egyszer bor ügyben tartott rendezvényeken, láttam már itt jó színházat, hallgattam kellemes zenei előadást is.  

Sétálgatunk kicsit, csak úgy, amerre az orrunk mutat. Boglár felé, a partra tévedünk. Valaha nyüzsgő, élettel teli szabad strand volt. Most meglehetősen kihalt, nincs vendég. Szinte teljesen eltűnt a klasszikus, egyhetes, pöttyös labdás – gumimatracos, gyerekes fürdőző réteg. Elszegényedtek, lecsúsztak? Már nem engedhetik meg maguknak. Akinek meg van, az nem erre vágyik, inkább három nap wellness, mint egy hét Balaton. Ez sajnos tipikus. Rozsdás kerítések, tört ablakú bodega, elárvult kiskikötő. Csónakok szétkorhadtak, újra igény nincs.
 
 

Persze, a régi üdülők is használaton kívül pusztulnak.
 
 

Pedig hány ezer „beutalt” töltött itt vidám napokat. Nem kár ezt a sok létesítményt veszni hagyni? Ja, hogy más a kor, mások az igények. Rengeteget fejlődtünk azóta, ez már senkit nem elégít ki, nem érdekel. 

Van egy valódi italbolt az állomás mellett, le is gurítok két Unicumot, hogy véget vessek setét merengésemnek. Egyébként, télen – nyáron nyitva van, és olcsó. Hozzám hasonló kocsmatöltelékek látogatják, meg egyéb „valódi figurák”. Azon elmélkedem, miért is kötünk itt ki olyan ritkán. Pedig nagyon szeretjük, jól érezzük magunkat, hullámvédett, biztonságos. És egyéni hangulata van. Például, itt folyik a tóba a „Tetves patak”. Hogy ez miért érdekes? Tavasszal, a hatalmas busák nagy tömegben úsznak fel rajta ívni. Az orvhalászok vasvillával böködik ki őket. Végeredményben jól teszik, mert ezek a példányok, úgyis elpusztulnának heteken belül (őket látjuk és szagoljuk májusban). Hogy ezt miért nem tudja a Balatoni Halgazdaság, és egy háló zárással miért nem fogják vissza őket szervezetten, azt nem tudom. Na mindegy. 

Talán közrejátszik, hogy mint túra végcél, Keszthely, Szigliget vagy Badacsony jön szóba leggyakrabban. Namármost, Badacsony vagy Fonyód  felé félúton, inkább Bogláron éjszakázunk. Hazafelé pedig szeretek minél közelebb lenni az utolsó napra, tehát Szemes. Száz szónak is egy a vége, többször fogunk ide jönni.

Alkonyodik, és én ülök a móló végén, a langyos köveken. Eltűnődöm a világ változásán. Valóban érdektelen, unalmas, semmire nem jó, divatja múlt, giccses, elcsépelt ez a látvány? Bezzeg a Wellness, digitális játékok, techno zene, Internetes üzengetés, virtuális kapcsolattartás, az igen. Balatoni nyaralás az snassz, ciki. 

Hát akkor egye meg a fene ezt az agymosott világot, szerintem akkor is gyönyörű, nekem azért is a mindenem! Holnap tovább is indulunk!
 
 

Merlin!

Gelencsér György (Merlin)