Néhány nappal ezelőtt kaptam egy fülest (médiaajánlat formájában). Meglepett, csodálkoztam, örültem, aztán ülepedtek a gondolatok. A gondolatok, amik akkor még csak kavarogtak a fejemben, letisztultak, és éreztem, tollat kell ragadjak, és üdvözölnöm kell azt az ötletet, szándékot és akaratot, amely létrehozta ezt az új lapot, a Porthole-t.
Nem fényezett, nagy ívű fotókkal, csillogó, „nyálcsorgató" hajóbelsőkkel, rövid szösszenetekkel ömlesztett látványkiadványt ígér, hanem valós tartalmat arról, amivel mi magunk érezzük jól magunkat, amikor csak tehetjük. Remélem, jól értem az alkotók szándékát: vitorlázóknak készül a Porthole, a mindennapokról a hajók fedélzetén, technikáról, túráról, eseményekről, túrázóknak, versenyzőknek és mindenkinek, aki Horn-fokot kerülő hajósnak született, csak még nem volt lehetősége a nagy kalandra.
Amikor az ember véleményt nyilvánít - mint most én -, öncélú okai is vannak. 2001-ben magunk is megpróbálkoztunk valami ilyesmivel (in memorian Hullámok Hátán), egy ingyenes, minden vitorlázónak eljutó lap létrehozásával. Néhány szám után azonban a lendület is elfogyott, meg a pénz is, és a csapat is szétszéledt. Sajnáltuk és megfogadtuk - mert volt e-mail, meg levél, meg lelkesedés az olvasóktól nem is kevés -, hogy folytatjuk, mert végre valami, ami nekünk szólt, mi írtuk, és nem a kábítás színes ködét adjusztálta a fejünkben.
Szóval ezért örülök ennek az új kezdeményezésnek! Azt látom, hogy megint van egy csapat, meg egy cél, - és profik, nem úgy, mint mi voltunk - és most tényleg megvalósulhat valami, amin mindenki, aki szereti a szelet, a vizet és a hajókat, csak nyerhet. Sok szerencsét, és még több lapszámot kívánok a szerkesztőknek, mert meggyőződésem, a Porthole-tól nekünk lesz jobb, és ezen csak mi nyerhetünk!
Náray Richárd
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
Összecsavaroztam a dinghy kormányszekrényét, megtoldottam ideiglenesen a gaffját, mert a folyamatos próbák, állítgatások során mindig találok hibát a vitorlán. Kezdetben volt egy...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...
Volt egy kisvismajor. Sajnos épp a daruzás megbeszélt időpontja előtti éjszaka gyulladt ki egy hajó Balatonföldváron, amit az oltás után a daru alá kellett vontatni, hogy...