Olvasói levél, a köszönésről

Kedves Vitorlás Társaim!

Köszönöm a fórumot és a lehetőséget. Kicsit zavarban vagyok, mert az 55 évemmel, s ebből 30 évnyi vitorlázással, nem érzem magam öregnek, pedig a témám vén ember morgásának tűnhet.

A köszönésről van szó. Én úgy tanultam vitorlázni, hogy megtanították az akkori öregek, hogy a vitorlátok tegezik egymást, korosztálytól függetlenül, a tiszteletet megadva. Sajnos a "hígulás" egyik jele, hogy nem köszönnek egymásnak a vitorlázók. Én magam már sportot űzök abból, hogy a kikötőben szembejövő hajóstársaim tekintetét elcsípjem, s köszönjek nekik. Mindig sikerül elsőnek köszönnöm. Úgy látszik a reflexeim még jók.

A másik típusú vitorlázó majd ki tekeri a nyakát, csak más fele nézzen. Itt a ráköszönéses verzió jön. Félelmetes a zavartság, nem tudják, hogy egy ilyen váratlan helyzetben mit is kell csinálni, mintha egy Mars lakó toppant volna eléjük. Rövid hezitálás után viszonozzák, általában egy totál személytelen "hellóval" ( ez a másik "kedvencem" ), néha meg sehogy.

De nem adom fel, mert nem szeretném, ha egy ilyen szép hagyományokra épülő sport torzuljon. További jó szelet és köszönést kívánok nektek, sziasztok.

Molnár Ferenc, 30-s Yolle, C-101, az Álom kapitánya.