Az egyesület elődje a Zamárdi S.O.S. Alapítvány volt, mely a 90-es években a Balatonon egyedülálló rádióhálózattal és vízimentéshez szükséges eszközökkel volt felszerelve. Az egyesület folytatta az elkezdett munkát és a 2000-es években minden tekintetben a második legmagasabb színvonalú vízimentő szervezetté vált a Balatonon. A nyár folyamán 2 készenlétben álló mentőhajót, szakképzett vízimentőket és napi 8 órában folyamatos orvosi felügyeletet biztosítottunk.
2008-tól a támogatás hiányában nem tudtuk folytatni a megkezdett fejlődést, de az orvosi ellátást továbbra is fenntartottuk, a mentőhajók bázisát Zamárdi-felsőre kellett áthelyeznünk és a készenléti időnket a hétvégékre kellett lecsökkentenünk szintén anyagi gondok miatt. Az elmúlt években számtalanszor gondolkoztunk azon, milyen módon tudnánk folytatni a hivatásunknak érzett tevékenységet. Tavaly nyáron az előző évekhez hasonlóan újabb tagokkal bővült egyesületünk létszáma és ennek köszönhetően olyan embereket sikerült megismernünk, akik szabadidejüket nem sajnálva próbáltak segíteni a vízimentés visszaállításában, aminek köszönhetően a jelenlegi állás szerint 2011 nyarán a Zamárdi előtti vízterület vízimentését újra a Zamárdi Vitorlás és Vízimentő Egyesület fogja ellátni.
Terveink szerint június 15.-től augusztus 20.-ig 10-18 óráig, a debreceni orvos csapat, egy folyamatos készenlétben lévő vízsugaras hajó és pénteken 18 órától hétfő délelőtt 10 óráig egy 24órában bevethető mentőhajó fogja biztosítani a Zamárdiban lévő fürdőzők biztonságát. Fontos megemlítenünk, hogy a szárazföldi elsősegélynyújtás is rendkívül nagy szerepet kap, évente közel 100 esetet látnak el orvosaink, melyek közül 2-3 közvetlen életmentő beavatkozást igényel.

 
Bízunk benne, hogy a 2011-es nyár balesetektől mentes lesz és a számunkra oly veszélyes erős déli szél is elkerüli Zamárdit. Pár fontos tanácsot írnánk azoknak, akik a Zamárdi-strandon szeretnének pihenni, fürödni. Felhevült testtel, alkoholfogyasztás alatt ne ugorjunk vízbe, fejest tilos ugrani a part és az első bójasor között.
A Zamárdi előtti vízterület a parttól számított pár száz méterig is elég sekély, ami után következik egy 3-4 méter mély árok, ami rendkívül veszélyes lehet az úszni nem jól tudó fürdőzők számára. Déli szélben, amikor a parttól befelé fúj a szél próbáljunk meg minél közelebb maradni a parthoz, mert könnyen elsodródhatunk, ha ez megtörténik , és már a bójákon kívül vagyunk, ne próbáljunk meg kiugrani a csónakból, leszállni a matracról, hogy saját erőnkből kiússzunk a partra, hanem várjuk meg a vízimentőket, akik biztonsággal kivisznek minket. Az egyesület konténere a Bácskai utcai kikötőben, közvetlenül a parton található, ott lehet felvenni velünk a kapcsolatot.



Egyéb elérhetőségeket, információkat a www.zamardi-vizimentok.hu oldalon találhattok.
Mindenkinek élményekben gazdag, balesetmentes nyarat kívánunk.

Nánási Balázs

Zamárdi Vitorlás és Vízimentő Egyesület a FaceBookon is!

Nánási Balázs