A mai napon, 2012. január 28-án ünnepélyes keretek között átadásra került Európa egyik legrégebbi vitorlás klubjának, az idei évben 145. születésnapját ünneplő Balatonfüredi Yacht Club (ismertebb nevén BYC) belső kikötője.
Az Európai Uniós pályázati forrásból - KDOP-2.1.1/D-2F-2010-0002 pályázat - és 61 % saját erőből megvalósuló, több, mint nettó 80 millió forintos beruházás végeredménye a Balaton legrégebbi kikötőjének teljes felújítása és korszerűsítése.
A 2010. október 29-én kezdődő felújítást több éves előkészületi munka előzte meg, melyet a fizikai teljesítő képesség határára jutott létesítmény állapota, a 2010-es csapadékkal teli évad és a Balaton magas vízszintje sürgetett.
A korszerűsítés során felújításra került a déli hullámvédő móló, a nyugati partfal, valamint a belső kikötőben felgyülemlett iszaptöbblet is kikotrásra került. Két újabb vendéghellyel bővült a felújított kikötő, amely jelenleg 29 hajó befogadására alkalmas. Megújult a műemlék jellegű sólya és sólyatér, megtörtént az 1919-ben épült árbocdaru korszerűsítése. A rekonstrukció keretén belül megteremtődött a lehetősége egy mobil szennyvízszivattyú kialakításával a hajókban található beépített szennyvíztartályok ürítésére is. Az akadálymentesítés, a mozgássérült parkolók kialakítása, és egy, a mozgássérülteket hajóba beemelő daru által a Balatonon egyedülállóan, a mozgássérült versenyvitorlázás előírásainak teljes mértékben megfelelő létesítmény épült.

Az ünnepség Aranyos József, a Balatonfüredi Yacht Club elnökének köszöntőjével és bevezetőjével kezdődött, majd Nagy Attila, a klub előző elnöke és Böröcz István a BYC ügyvezetője ismertette a beruházással kapcsolatos prezentációt, végül az ünnepélyes szalagátvágást követően a meghívott vendégek helyszíni bejárás keretén belül ismerkedtek a megújult kikötővel.
Reggel újabb ragasztást végeztem az evezőkön, a tollak másik felét ragasztottam fel a szárakra. Délben gyógytornára mentem a kezemmel. Hát... nem felhőtlen a dolog, igazából most...
TBS Nagydíj 2012 – ITT AZ ÚJ KIHÍVÓ! FAZEKAS LÁSZLÓ és a FLAAR Boats Az épülő 8 méteres nyitott kategóriára fejlesztett, új “Bernát” tulajdonosával, a...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály |Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Na ez egy másmilyen bejegyzés lesz.Kivételesen nem a Póstás lesz a középpontban (bár közben Ő isszépül), hanem egy esemény.A minap volt szerencsém résztvenni aMagyar Tengeri...
A forrásban lévő vízbe mártott paradicsom héját húzzuk le, majd, kicsumázva, daraboljuk fel. A felhevített olajon süssük át és ha összeesett, keverjük bele a felkarikázott okrát....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ninja sailing.Just for fun
Születésnapi torta :) Valahogy minden a hajózás körül forog... :)
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.