Jégvitorlázók, jégszörfözők, korcsolyázók és fakutyázók mentek el az első Balatoni Jégsport találkozóra.
A programot a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és tavalyi szezonban Balaton átcsúszást kezdeményező Kardos Gábor hirdették meg a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület támogatásával, egy január 15-re tervezett nagyszabású jégkarnevál előrendezvényeként, és a DN Jégvitorlások Magyar Bajnokság kísérő programjaként.
A szervezők célja, hogy minél többen megismerkedhessenek a jégsportokkal.
A jégvitorlások délelőtti rajtját nem sikerült megvalósítani a szélcsend miatt, viszont délutánra egy futam megrendezéséhez elegendő légmozgás alakult ki a versenyzők nagy örömére. Bár a jég vasárnapra visszafagyott, a köd és a szélcsend miatt ezen a napon már egyáltalán nem tudtak rajtot indítani és az Újévnyitó Átcsúszásként hirdetett program is elmaradt.
A szervezők a rendezvény keretében jelentették be Magyar Jégsport Liga megalakítását, ami a Kékszalag vitorlásverseny téli párjaként már a jövő szombaton meg akarja rendezni a Jégszalag nevű versenyt a tó déli és északi partja között az átcsúszóknak. Az elképzelések szerint a versenyen különböző kategóriájú jégvitorlásokkal, jégszörffel, kite-al, kitewing-el, korcsolyával, sífutással, hófutással, de akár bármilyen stílusú - akár WC ülőkéből készült - fakutyával is részt lehet venni, illetve az adott kategóriában a leggyorsabb visszatéréssel győzelmet lehet szerezni. Amennyiben a jéghelyzet erre nem is adna lehetőséget, a két part között megtartott kötélhúzó versenyt mindenképpen meg akarják tartani.
Ugyanakkor bejelentették, hogy amíg a hideg tart és a jég is megfelelő minőségű lesz, addig minden hétvégén jégvitorlás futamokat szeretnének indítani a sikeres Magyar Bajnokság megrendezésének érdekében.

Kapcsódó cikk: Egybeolvadnak a jégsportok?
További képek a galériában.
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...