Főoldal » Hírek » Kikötő
6953

Kikötőhelyek havidíjas konstrukcióban?!

Szerző:
Szutor Ferenc
Forrás:
Marina Fűzfő
2011. 07. 21. - Kikötő

Lajos Éva Brigittával a Marina Fűzfő kikötővezetőjével beszélgettünk nyári ajánlataikról. Jellemzően a kikötőkben vagy éves szerződések köthetők, vagy a teljes szezon díját kell megfizetni a szezon elején.

A Marina Fűzfőben ezzel szemben akár egyetlen hónapra is letehetjük a hajónkat, ugyanolyan szabályozott körülmények között, mintha egész évben a kikötő vendégei lennénk. 

 

Kik veszik igénybe, és kinek ajánljátok ezt a szolgáltatást?

A tapasztalatok szerint leginkább azok a hajósok kedvelik ezt a konstrukciót, akiknek nyaralójuk van a környéken és egy évben 2-3 hónapot ott töltenek. Ezekben a hónapokban idehozzák a hajót, és amíg tart a pihenőidő, addig hozzánk járnak le vitorlázni. Ezután visszaviszik a hajót a nyaraló kertjébe a következő nyárig. Persze nem minden hajó lakik a nyaralóban, azoknak is kedvező konstrukciót kínálunk, akik itt a kikötőben parton tárolják a hajót, és csak pár hónapig fizetik a kikötőhelyet.

Talán nem is gondolnánk, de szintén több vitorlázó van, akinek a báziskikötője a Balaton valamely más részén van, ugyanakkor szeretnék felfedezni a keleti medencét. Ezeket a hajókat gyakran áthozzák, és egy-két hónapig a Marina Fűzfőben tartják. 3-4 hosszú hétvége alatt felfedezik velük a környékbeli kikötőket, éttermeket. Megnézik milyen a Balaton legszélesebb medencéje, majd visszatérnek báziskikötőbe.

Mi tartozik be a díjszabásba?

Pontosan ugyanazok a szolgáltatások járnak az időszakos bérlőknek, mint a folyamatosan itt lévő hajók tulajdonosainak. Minden kikötőhelyhez tartozik áram csatlakozás, és ivóvíz vételi lehetőség. Díjmentesen használható - a kikötő teljes területén elérhető - vezeték nélküli internet csatlakozás. Természetesen a vizesblokk használatára is éjjel nappal van lehetőség, és itt külön mosogató konyhát is találnak azok, akik a kikötői Sirály étterem kedvező árai ellenére néha szeretik a hajókonyhát is használni. Minden hajóhely mellé jár egy mágneskártya, melynek birtokában egy autó díjmentesen parkolhat a kikötő területén belül. 

Mi határozza meg a havidíjat, hogy alakulnak a költségek?

Szezonos tárolás esetén a hajóméretnek megfelelő éves díj százalékos része fizetendő a megfelelő hónapokra. Természetesen a százalékok a hónapok függvényében változnak, így a főszezonban valamivel magasabbak, mint a szezon elején, vagy épp a végén.

Van bármilyen különbség a havi bérlőknek nyújtott szolgáltatások és az állandó kikötőbérlők között?

Nincs különbség, sem a nyújtott szolgáltatások, sem a kikötőmesteri vagy az éttermi ellátást illetően. A kikötő minden vendége ugyanolyan ellátásban részesül. Éppen az a cél, hogy ugyanúgy érezze magát nálunk az a hajótulajdonos is (és persze vendégei is) akik akár csak egyetlen hónapot töltenek a kikötőben.

 


Mióta nyújtjátok ezt a szolgáltatást?

 

A 2005-ös szezonban kezdtük meg szervezett árképzéssel a havi díjas értékesítést. Sokan érdeklődtek ilyen jellegű hajóhely bérlet után, de velük kezdetben egyedi megállapodásokat kötöttünk. Mivel azonban egyre sikeresebb lett ez a konstrukció, ezért lefektettük a havidíjak százalékos árkalkulációját. Sok kikötőben kötnek egyedi megállapodásokat az ilyen rövid távú időszakokra, de annál kevesebb helyen kínálnak fix, előre kalkulálható bérleti díjakat.

A szolgáltatásnak milyen előnyeit látja még a kikötő?

Azt tapasztaljuk, hogy sok vendég, akik eleinte csak 1-1 hónapra bérelnek hajóhelyet, az itt töltött idő alatt megismerik a kikötő szolgáltatásait. Megkedvelik az éttermet, a panziót, és nem utolsó sorban a kényelmes, és hajókímélő traveller darut. Később állandó bérlővé, visszajáró vendéggé válnak nálunk az elégedett látogatók. Ez számunkra is hasznos, és egyben azt is bizonyítja, hogy kikötőnk szolgáltatásai elnyerik a minket meglátogató vendégek tetszését.

Ezek szerint sok a visszajáró vendég?

Igen, valóban a legtöbb látogató visszajár hozzánk, akár az étteremről, akár a kikötőről, vagy a panzióról van szó. Igyekszünk közvetlen, családias hangulatot teremteni, amit vendégeink igazán kedvelnek.

 

Milyen időszakban vehető igénybe a havidíjas konstrukció?

Szezonális árainkat az egész szezonban igénybe vehetik a hajótulajdonosok, április 1-től október 31-ig, tetszőleges időszakra. November 1 és március 31 között a téli tárolásra is köthető szerződés.

Nos, még éppen a szezon elején járunk, akinek még nincs vízen a hajója, de azért 1-2 hónapot szívesen vitorlázna, itt a lehetőség!

Bővebb információ: http://www.marina-fuzfo.hu

(X) 

Megosztás:


Cikk értékelése  

Jelenlegi érték 3.0
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
Szavazatok száma: 1

További hírek

PARTNEREINK


Blogajánló