A helyzet jelenlegi állása és a hivatalos állásfoglalások szerint idén nyáron nem nyit ki a Balatonlellei Yacht Club. Szomorkás az élet a kikötőben.
A kikötőbezárás tényét mostanra minden hajótulajdonos elfogadta. Már igen kevesen hisznek a "csodában".
A hajók bedaruzását a Bavaria képviselet és több hely vállalkozó felváltva végzi, hiszen a kikötő tulajdonosa beengedi a különböző darusautókat a területre. Ugyanakkor március 31-ig el kell hagynia a kikötőt az összes hajónak. Ez az a dátum, amikor lejárnak az elvileg érvényes szerződések is, vagyis Április 1-től a kikötő tulajdonosai jogosan követelhetnek plusz tárolási díjat a hajókért és a tárolókocsikért. Ez utóbbiak elvitelére a daruzás után egy héten keresztül van lehetőség értesüléseink szerint. A hét lejártával ezért is tárolási díjat szedhet a tulajdonos. Vigyázat, ha a tárolókocsit nem annak tulajdonosa hozza el, meghatalmazást kell adnia a szállítást végző személynek. Máskülönben a portán nem engedik ki hajótároló eszközt.
A bedaruzott hajókat felszerelik a tulajdonosaik, és szinte kivétel nélkül rögtön útra is kelnek velük az új helyükre. Sokan választották a déli part szomszédos kikötőit, Balatonszemest, Balatonboglárt. Vasárnap még 30-40 hajó várta, hogy újra természetes közegébe kerüljön a kényszerű parti telelés után.
Nem tudni mi lesz a kikötő, és a hozzá kapcsolódó szálloda illetve apartmanházak sorsa. Minden esetre figyelemmel kísérjük, és beszámolunk a fejleményekről.
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
Facebook oldalunkon lekövettük a Volvo Ocean Race hetedik szakaszának rajtját, a velencei ACWS-ről pedig írtunk összefoglalót. Most további képekkel támogatjuk meg azt a sok-sok betűt....
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...