A negyedik nap: 

Újabb Wild Joe siker a Rolex Volcano Race versenyen

Hatalmas hajrában befutott a harmadik helyen a Rolex Volcano Race regattán a Wild Joe (HUN), az első magyar csapat a maxi yachtok világában. Közvetlen előtte a második helyen a DSK Pioneer Investments (ITA) legénysége futott be.    

Ahogy arról korábbi híradásunkban beszámoltunk, a versenyrendezőség a gyenge szélre való tekintettel a verseny berövidítése mellett döntött. Az első helyen kimagasló teljesítménnyel az Alegre (GBR, Mills 68) futott be, május 26.-án csütörtökön 10 óra 18 perckor. 

A második hely sorsa azonban messze nem volt ilyen egyértelmű. A Stromboli vulkán kerülése során már fej-fej mellet haladt a 60 lábas - magyar legényekkel a fedélzetén közlekedő - Wild Joe és a korábban stabilan a második helyen vitorlázó Swan 90-es, a DSK Pioneeer Investments. A verseny során itt vette át a második helyet a Wild Joe. Brett Perry (BíPí, hogy a srácok szólítják az ausztrál segítségüket) szerint a remek este és a csodás reggel mind hozzájárult a felzárkózáshoz. Annak ellenére, hogy nem túl jól sikerült a kezdet, a legények mindent elkövettek annak érdekében, hogy a csapat a korábban elhatározott összetett dobogós helyezést elérje. 

A két sziget (Vulcano - Alicudi) közötti szakasz mindkét legénység számára folyamatos koncentrációt jelentett a gyenge szélben. A „befutó" szakasz első harmadában a DSK Pioneeer Isnvestmens egy remek taktikai húzással a Józsa Márton vezette Wild Joe elé került, majd - kicsit távolabb, mint az utolsó két sziget közötti táv fele - tartotta is a pozícióját. Ekkor azonban - tavi hasonlattal élve - a Wild Joe feljebb ált, és bejött neki, innen ő fogta szorosan ellenfelét, megőrizve egy darabig a második helyet. Azonban a párharc közepette a Wild Joe került közelebb a Filicudi néven szereplő szigethez, ami sorsdöntőnek bizonyult a végeredmény szempontjából. Akár jól is jöhetett volna, hogy ők hajóztak közelebb, ám most nem volt szerencséjük. A szél leállt neki, és a frissülést az ellenfél kapta meg hamarabb. Ha csak kevéssel is, de a DSK Pioneer Investmets haladt át előbb a befutó vonalon, megszerezve ezzel a vágyott második helyet. Józsa Márton és csapata a legszorosabb páros csatában lett harmadik, az abszolút befutó sorrendben.

Józsa Márton a befutó utáni percekben így nyilatkozott: 

„A 15.00 órás rajt után a Gaeta - Ponza szigeti szakaszon nem voltak gondjaink. Itt ránk esteledett, és az éjszaka során kényszerpályára kerültünk. Az előzetes - ingyenes elérhető - meteo adatok nem nagyon feleltek meg a valóságnak, egy szóval nem volt pontos az időjárás előrejelzésünk. Ezt akkor még csak sejtettük, de a későbbiek során már meghatározó jelentőségű tény lett. Az Alegre sok esélyt senkinek nem hagyott. Gyors a hajó, remek a legénység, és mint kiderült, fantasztikus navigátorral és meteo taktikussal hajózik a fedélzetén. (csak halkan jegyzem meg: egy korrekt meteo előrejelző szolgáltatás és éves díja 70.000 USA dollár évente). 

Az esti limány sokat kivett a csapatból, bár van a hármas váltás, nagyon elfáradtunk. Hiába jöttünk fel, az éles szeles frissüléseknél a DSK Pioneer Investments 90 lábas vízvonala büntetett. A Stromboli vulkánnál kaptunk egy újabb esélyt a második hely megszerzésére, ám a befutóig nem tudtuk megőrizni. A Filicudi sziget közelében mindketten beragadtunk, majd a cirkáló szakaszban érkező frissülés segítségével a DSK Pioneer Investmens tonnából lenyomott minket, és abszolút másodikként halad át a célvonalon. Sajnálom, de megértem a rendezőket, hogy rövidítettek, hiszen a mezőny vége még Capri környékén jár. Ám nekünk a most következő gyenge, ám bőszeles szakasz nagyon kellett volna. A lelkünknek is, mert itt feljöhettünk volta az abszolút második helyre. Illetve az IRC eredményszámításhoz is, melyben a rövidített pálya miatt nem leszünk a csúcson. Nem vagyok túlzottan elégedett, sem a helyezéssel, sem az időjárással. És az esti gyenge szeles szakaszok alatt jól el is fáradtunk. A következő állomás az ORC Világbajnokság lesz, ami zömében pályaversen, az egy újabb kihívás."

  A negyedik helyért a STIG, az EDIMETRA és a @ROBAS vívja küzdelmét. 

 

 

 

A harmadik nap:

Május 26.-án helyi idő szerint 10 óra 18 perckor áthaladt a befutó vonalon a Mills 68-as Alegre (GBR) ezzel megnyerve a Rolex Capri Sailing Week keretein belül először  megrendezésre kerülő Rolex Volcano Race kupát. A második helyért az éjszaka folyamán remekül taktikázó  Wild Joe(HUN)  harcol.

A győztes neve már ismert. És nem is meglepetés, hogy az Alicudi sziget mellé telepített célvonalon az Alegre (GBR) haladt át elsőként. A hajó paraméterei alapján eleve az esélyesek köré soroltatott, és ezt csak megerősítette a nemzetközi legénység néhány kiemelkedő neve is - Francesco de Angelis (ITA), Chris Main (NZL) és a navigator, Simon Fisher. (GBR)

A második helyért hatalmas közdelem folyik. A Wild Joe (HUN) az első magyar csapat a maxi yachtok világában nem kezdett túl bíztatóan. A rajtot követően a csapat még a hatodik-hetedik hely magasságában próbálta megtalálni önmaga ritmusát. A műholdas nyomkövető szerint a kezdetekben ezt nem túl sikeresen valósította meg. Ekkor az élen az Alegre (GBR) állt magabiztosan, mögötte hajózott a DSK Pioneer Investments (ITA). A harmadik helyért azonban a második napra már szoros küzdelem alakult ki az üldözők között. A Stig a @Robas és a Wild Joe egy darabig fej-fej mellett haladva közeledett a Stromboli vulkán felé. Az éj leple alatt azonban a Wild Joe elszakadt és megkezdte a felzárkózást a második helyen haladó vitorlásra.

A harmadik nap nekünk örömteli meglepetést okozott. A Wild Joe önmagára talált, mind a fedélzeten, mind a taktikában. A Wild Joe navigátora D'Albini András, aki „körül" a csapat hármas váltással megy. Az első váltásban Józsa Márton és Brett Perry (AUS) kormányoz váltva, és őket segíti Király Zsolti, Németh Áron és Galgóczi Tomi. A kettes váltás összeállítása: Kelemen Tamás és Hamrák Péter a kormánynál, Aklan András, Király Csabi és Lukács Csabi a kiszolgáló személyzet szerepében. A harmadik váltás kormányosai Goszleth Marcell és Vigh András, őket Adorján Csabi, Magyary-Kossa Zsolt és Pál István segíti. A Wild Joe a harmadik helyen közelítette meg a Stromboli vulkánt és némi kishajós furfanggal a második helyen hagyta el.  Meglehet, hogy nem mindig előny a kishajós tapasztalat, de most bejött. A srácok a vulkán kerülése során megelőzték az addig második helyen hajózó DSK Pioneer Investments (ITA) egységet, és a második helyről várják a folytatás.

 

Mivel az első hajó az Alegre már befutott, így a további szakaszok tétje Józsa Marciék számára nem kevesebb, mint a második hely megőrzése.  Várható befutásuk még a mai nap folyamán.

A második nap:

Ahogy az előzetes esélylatolgatások alapján sejthető volt, az Alegre (GBR) magabiztosan halad az élen a regatta második napján. Józsa Marci és csapata a reggelt a hatodik-hetedik helyen kezdte, de alkonyatkor már a harmadik helyért harcolt.  

Az első nap éjszakáján az Alegre (GBR) 11csomós sebessége révén növelte előnyét az őt üldöző DSK Pioneer Investment (ITA) előtt. A második nap reggelére az időjárási viszonyok komoly taktikai döntések elé állították a versenyzőket. A part mellett igen gyenge szelet jelzett a meteorológia, 5-7 csomós fuvallatot, északkelet felől. Capri megkerülését követően dönteni kellet, hogy az offshore breez lesz a vonzóbb, vagy várakoznak a see breez-re.  A délután folyamán az élmezőnynek már elérhető közelségbe került a vulkáni sziget Stromboli. Az élen haladó Alegre ekkor már 17 csomós sebességet is tudott produkálni, persze ebben segítségére volt a felhúzott code zero vitorla is. A rendezők folyamatosan érdeklődnek a hajók fedélzetén tartózkodó kormányosoktól, taktikusoktól, hogy is látják pillanatnyi helyzetüket. Természetes, hogy a Wild Joe fedélzetéről Józsa Márton skipper jelentkezett be. 

Marci bevallotta, hogy a tisztán magyar legénysége mellett, - ami nem egy esetben olimpiai hajóosztályok versenyzőiből került kiválasztásra - egy komoly offshore tapasztalattal bíró ausztrál legény Bret Perry (BíPí, ahogy a srácok a fedélzeten hívják) is segíti őket az eredményes szereplésben.  Marci utalt arra is a rövid beszélgetés során, hogy bizony nagyon bízik abban, hogy még előrébb is lesznek a verseny során, hiszen egy egész éves felkészülési programot teljesítenek, aminek be kell érjen a gyümölcse. (persze főleg a befutóban)  

Az aktuális esti 22 órás helyzet szerint - mely a verseny hivatalos oldalán folyamatosan nyomon követető - a Wild Joe a harmadik helyért közvetlen közelből csatázik a Stig és a @Robas csapataival. 

 A versenyzőink ideális szélviszonyok közepette hamarosan elérik a Stromboli vulkánt, mely 100.000 éve született, és egyike a föld legaktívabb vulkánjainak.      

 


Az első nap:

Elrajtolt a Rolex Vulcano Race mezőnye

A Capri Sailing Week keretein belül első alkalommal megrendezésre kerülő versenyen hazánkat a Wild Joe legénysége képviseli, Józsa Márton vezetésével. 2011. május 24.-én 15.00-kor eldördült a rajtpisztoly és a mezőny Gateaból nekivágott a közel 400 tengeri mérföldes regattának.

A neves mérkőzésen többek között Anglia, Franciaország, Olaszország, Portugália kiváló versenyzői mérik össze tudásukat a lelkes magyar csapattal. Az ellenfelek kiemelkedőbb hajói is megérdemelnek egy pillantást. Vertical Smile (DEN, SWAN60) méretben a Wild Joe kategóriája. Egy komolyabb kategória az Alegre (GBR, MILLS68) és a DSK Pioneer Investments ( ITA, SWAN90). A verseny rendezői folyamatosan adnak tájékoztatás a hajók helyzetéről az ide kattintva.

 

Rajt előtt:

A Wild Joe részére a kaland azonban már napokkal ezelőtt elkezdődött.

 

A csapat nem babonás tagjai május 13.-án pénteken hajóztak ki Kremikből Capri felé véve az irányt. A delivery-n az alábbi összetételben teljesítették a szolgálatot: Palatinusz Tibor, Kelemen Tamás, Németh Áron, D'Albini András, Galgóczi Tomi. Ahogy az már a Wild Joe fedélzetén lenni szokott, egy-egy ráadás meglepetés ember is elkíséri a fix csapatot a regattára. Most Hamrák Péter - többszörös DN jégvitorlás  és 49'er bajnok vitorlázó - igyekszik a tapasztalataival hozzájárulni a sikerekhez. Az úton kezdetben 10-13 csomós szélben cirkáltak, majd a Messinai szoroshoz vezető úton már a leálló szélben motorral lopták a mérföldeket. Később a szél újra frissült, így  változatlanul cirkálva, 15-20 csomó közötti széllel tudtak haladni, amivel vasárnap este értek Crotone-ba. Ott a zord időjárási viszonyok miatt két napig vesztegeltek, várva a továbbhaladáshoz megfelelő körülményeket.  Az előrejelzések 40 csomós szelet és esőt ígértek, ezért kivártak hétfőig. Aznap Reggel a 20 csomós félszélre számítva indultak el a messinai szoros felé, de a szél az eső kíséretében ismét erősödni kezdett és elfordult, így cirkálniuk kellett, amit 2 óra után megszakítottak és inkább visszatértek a biztonságot nyújtó Crotone-ba. Keddre csendesült az idő és folytathatták az útjukat, hogy a Wild Joe csütörtökön megérkezhessen Gaeta-ra a május 24.-én kezdődő 400 tmf-es verseny rajtjának helyszínére.

 

A verseny helyszínén a Wild Joe legénysége a már megszokott programhoz illeszkedett.

Hétfőn a Yacht Club Gaeta társalgójában Claus-Peter Offen - a Nemzetközi Maxi Yacht szövetség elnöke - tartott kormányosi tájékoztatót az első alkalommal megrendezésre kerülő Rolex Vulcano Race tudnivalóiról. Őt Colonel Filippo Petrucci - a helyi időjárás jós - követte, aki a várható időjárási előrejelzésekről adott kimerítő tájékoztatót. Az előrejelzései alapján könnyű szeles verseny várható, 8-10 csomós erősséggel. Ezt mind az Alegre, mind a Wild Joe taktikusai örömmel hallgatták, hiszen ahogy az előnevezési listából következtetni lehet, az abszolút győzelemért ennek a két hajónak a csatája várható. A hétfő esti programot az összes hajó tulajdonosa és versenyzőik igen elegáns környezetben zárhatták. A Rolex Vulcano Race Welcome party egy igazán csodás helyen, az „arany homokkal" borított tengerpart egyik történelmi luxus villájában került lebonyolításra.  Itt sikerült elérni Józsa Márton is, a Wild Joe csapat vezetőjét, akit az esélyekről kérdeztünk: „Azt gondolom, hogy az időjárási körülmények nekünk kedvezőek, ilyen szelekben bármi megeshet. Célunk az abszolút dobogós hely, és a meteo függvényében az előnyszám rendszerben is szeretnénk méltó helyre kerülni. A hely csodás, a környezet pompás, a fogadás kicsit zavarba ejtő is, a hazai versenyzési körülményekhez szokott csapatnak. Bízom benne, hogy a holnapi rajtot követően újabb sikerekkel zárhatjuk ezt a kalandot." 

 

Info: www.wildjoesailing.com