America Kupája Velencében

Ezt nem hagyhatjuk ki. Bár a verseny egybe esett az One Design Trophy második versenyével, de úgy éreztem ezt az áldozatot meg kell, hogy hozzam. Ezzel egyszerre udvarias gesztust is tehettem, mivel csapatunk egyik hölgy tagjának így nyílt lehetősége megvillantani képességeit a soron következő versenyen. Ez messzemenően sikerült is, a Melges 24 osztályban ötödikek lettek, sőt volt dobogós futamuk is. A verseny második napjára azért sikerült visszatérnünk a mi tengerünkhöz és két futamot a rendezőmotorosból végigszurkolni.

No de térjünk vissza az Amerika Kupához. Terveink szerint a csütörtöki és a pénteki futamokat terveztük megnézni. Csütörtökön egy óra körül már a Vaporettón csücsültünk és láttuk amint folynak az előkészületek a Lido előtti területen. Nagyon örültünk, hogy időben ideértünk. Tudtuk, hogy kettőkor kezdődnek a futamok. Gyorsan ettünk fiammal egy pizzát, majd igyekeztünk egy jó pozíciót foglalni magunknak a lagúna partján. Nem volt nehéz dolgunk, ezen csodálkoztunk is. Gondosan előre tájékozódtam a futamok rendjéről. Legalábbis ekkor még azt hittem. Tudtam, hogy rendeznek futamokat a Lido előtti nyílt vízterületen, illetve a lagúnán belül is. Azt hittem azonban, hogy egy futamot kint, egyet pedig bent. Alaposan tévedtem, illetve valljuk meg őszintén az AC honlapján még lehetne egy kicsit csiszolni. Amikor már több olasz bácsi is megkérdezte, hogy valamilyen hajós esemény lesz itt Velencében, akkor már komolyan kezdtem aggódni. Mivel az AC 45-ösöket égbe magasodó merev szárnyait már láttuk a Lido takarásában, ezért azt mondtam Bence fiamnak, hogy várjunk még türelemmel. A lagúna hajóforgalma azonban nem csitult, néző rajtunk kívül nem nagyon volt ezért úgy döntöttünk, hogy irány az Arsenale (Hajózási Múzeum), ahol az AC bázisa volt. Ott bizony már pezsgett az élet. Sikerült megtudnunk, hogy csütörtökig a Lido di Venezia előtt rendezik a futamokat, a lagúnába csak péntektől hozzák be a versenyt. Még jó hogy nem egy napra jöttünk, gondoltam.

Amint besétáltunk megjelentek az első csapatok, akik a match race-t követően kikötöttek és nyugalomra helyezték a gépsárkányokat. A hangulat hasonló volt a Forma 1. vagy Moto GP futamokéhoz, csak épp sokkal emberközpontúbb, felesleges sallangoktól mentes. Először is nem kellett komoly pénzt fizetni a „box utca" meglátogatásához. A versenyzők, bár a futamok kivették az energiájukat, mégis szívesen szóba elegyedtek a riportereken, újságírókon kívül a nép egyszerű gyermekeivel is. Nem volt kordon, a biztonság zord őrei nem hessegettek el bennünket melegebb éghajlatra. Talán csak az olasz rajongóktól kellett megmenteni a helyi Luna Rossa csapat tagjait, akik a velencei futamok során nagyon kitettek magukért.

Természetesen a látogatók etetésére, itatására, szuvenír vásárlására rendszeresített pavilonok sem hiányozhattak. Ezeknek mi sem tudtunk ellenállni. Bence fiammal természetesen két rivális csapat színeibe öltöztünk. Míg fiam az Oracle csapatának szurkol, addig én Peiron fun létemre természetesen az Energy Team mellett tettem le a voksom. Természetesen én nyertem, de ezzel nem kérkedem a gyerek előtt. Ugye egy szülő mutasson jó példát.

Az esti bulizást követően irány a Lido, ahol egy kedves néni hoteljében töltöttük az éjszakát. Elalvás előtt a fényképeket még végigfutottuk, majd a fényképező akkumulátorát gyorsan töltőre tettük, illetve tettük volna. Csomagolásnál véletlenül egy másik töltőt pakoltunk be. Pánik indul. Wi-fi, fotós boltok keresése Velencében. Kevés információ, az is inkább csak olaszul. Probléma kezelése reggelre halasztva. Kicsit aggódva hajtom nyugovóra a fejem, de a fáradtság erősebb.

Reggel egy kellemes házias reggeli a szállásadónknál. Bence fiam a fülembe súgta, hogy olyan, mint a Nagyinál. És milyen igaza volt. Reggeli után összepakolás, irány a Vaporettó. A kikötőben néhány gyors telefon. Sikerült találnunk egy üzletet a Rialto környékén, ahol van megfelelő töltő. Felszállunk a mi 7-es buszunknak megfelelő tisztaságú és zsúfoltságú vízibuszunkra és irány a Rialto. Az üzletben az eladó hölgy nem pusztán töltővel szolgál, hanem azt is felkínálja, hogy feltölti nekünk. Élünk a lehetőséggel. Elsétálunk a Rialtohoz, iszunk egy üdítőt és nézzük Velence forgalmas vízi útjának a Canale Grande-nak a hömpölygő forgatagát. Zajlik az élet. Építőanyag szállítás, költöztetés, aztán néhány gondola, vízitaxi telis-tele turistával, majd egy szirénázva elszáguldó mentőhajó. Itt az élet szó szerint más közegben zajlik. Hamar eltelik a másfél óra. Irány vissza a töltőért. Akkumulátor kérdés rendezve, irány vissza a lagúna a már említett 7-es busszal. Mindent sikerült időre elintézni, a futam kezdete előtt negyed órával már az egyik híd tetején sikerült pozíciót venni.

Ekkorra már igen zsúfolt volt a partszakasz a Dózse Palotától a lagúna bejáratáig. És pontban 14 órakor elkezd morajlani a tömeg. Néhány másodperc múlva megjelenik kilenc színes gyertya a távolban. Kreutzban közelítenek felénk, így eltart egy ideig mire kisilabizáljuk, hogy mi a sorrend. Az olaszokon látszik, hogy nagyon ismerik a helyi viszonyokat. A Luna Rossa olasz csapata rögtön az élre állt és rajt-cél győzelmet aratott, a helyi szurkolók nem kis örömére. A második futam a másik Luna Rossa csapaté lett. Favoritom az Energy Team sem állt rosszul, de ekkor még több csapatnak állt a zászló. Mint utóbb kiderült az Energy Team jól taktikázott, az összetettben ők kerültek a dobogó legfelső fokára.

A pénteki három futam, melyet sikerült végignézni hátborzongató érzés volt. Különösen a rajteljárások. Hasonló élményben volt részem az első brünói Moto GP futamon, amikor is Talmácsi Gábornak ugrottunk ki szurkolni a cseh motoros paradicsomba. Amikor először hallottuk meg a király kategória több mint húsz versenygépének a dombok mögül előretörő, egyre erősödő morajlását, olyan érzésünk volt mintha a második ukrán front tankjai indultak volna ellenünk bevetésre. Az AC-n a hanghatás nem volt számottevő, de a látvány lélegzetelállító volt. Az a sebességpotenciál, ami ezekben a hajókban van leírhatatlan. Még a lagúna csendesebb szélviszonyai között is szinte folyamatosan egy testen haladtak a katamaránok. A tavalyi szezonban egy liberán vitorláztam a Balatonon, átéreztem, hogy milyen egy rohanógéppel szelni a habokat, de most be kellett látnom, hogy a gyorsnál is van gyorsabb. Ekkor nagyon sajnáltam, hogy előző nap a Lido túloldalán nem láthattuk a nyílt vízi futamokat.

A versenyt követően újra belevetettük magunkat társasági életbe. Először a Team Korea, majd az Energy Team tagjai osztották szervezett keretek között az aláírásaikat. Ez számomra hatalmas élményt jelentett, és ez csak a kezdet volt. Bence fiam virtuálisan megtáncoltatott néhány AC 45-öst a 3D-s szimulátoron, majd ettünk pár falatot és elindultunk a színpad felé. A parton épp Loick Peiron adott interjút az America's Cup TV riporterének. Kicsit közelebb léptünk, hogy halljuk miként számol be a mai futamokról. Mire odaértünk épp befejezték az interjút. Látván, hogy az Energy Team softshell-je van rajtam, hozzám lépett és megkérdezte, hogy milyen nyelven lesz az interjú. Én lányos zavaromban először alig tudtam kinyögni magamból néhány értelmes angol mondatot, melyben megmagyaráztam, hogy csak lelkes rajongó vagyok, kizárólag önös érdekből rabolnám az idejét. Látszott, hogy nagyon fáradt, ennek ellenére szívesen beszélgetett velem pár mondat erejéig a magyar vitorlássportról. A kérdésemre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a földkerülő rekordjáról - melyet 45 nap, 13 óra, 42 per, 53 mp-el ő tart - tartana-e előadást a magyar vitorlázók számára, udvariasan úgy válaszolt, hogy bár nagyon elfoglalt, de ha ideje úgy engedi, akkor szívesen rendelkezésre áll és a Balatonon is szívesen részt venne egy versenyen.

Kedves vitorlázás iránt elkötelezett profi és amatőr versenyzők, sportvezetők, ragadjuk meg ezt a lehetőséget, invitáljuk meg Mr. Peiront, a vitorlázó legendát, adjunk újabb lendületet az immáron Balatonon is szárnyait bontogató katamarános versenyzésnek. Most sokan felhördülhetnek, és mondhatják, hogy szép dolog álmodozni. Néhány hónappal ezelőtt azonban én még álmodni sem mertem arról, hogy kezet rázhatok egy olyan vitorlázóval aki előtte néhány hónappal megdöntötte a non-stop földkerülés korábbi rekordját.

Az álmok valóra válthatók.    

További képek a galériában