Főoldal » Hírek » Külföld
7398

CECC Kupa 2012 Második forduló, Geierswalde

Szerző:
Pallay Tibor
2012. 06. 04. - Külföld

Az utazás elég last minute volt, lévén hogy pár nebulónak az év végén nem tanácsos hiányoznia az iskolából, főleg hogy az utóbbi időben elég sok „szabadságot” vettek ki a versenyek miatt.

A szerelvényt már múlt hét végén összeraktuk, így péntek délben vittem fel Tihanyból pestre a szállítmányt. Fél háromkor hagytuk el a fővárost, záporos időben, viharos szélben. Az úti cél a volt NDK területén fekvő Geierswalde. És ez így ment egészen Prága utánig, utána megnyugodott az idő. Az út eseménytelen volt, leszámítva az utolsó 10 kilométert, ami elég izgalmasra sikerült. Még Dresda után gyulladt ki az üzemanyagszint jelző, de volt még 65 km a tankban. Gondoltam lesz kút még az autópályán. Nem volt, és a falvak közt sem. Mindez odáig fajult, hogy már 0km volt a megtehető kilométer, és a viccelődő csemeték is kezdtek elcsöndesedni. És az autó elkezdett kicsit rángatni, úgy nyomtam a gázt, mintha tojás lenne. Testünk ritmikus mozgatásával, a kanyarokban jó irányba dőléssel segítettük a járművet, de még mindig 6km volt a szállásunkig. Ekkor egy kereszteződésben felragyogott a kék Aral embléma. Megkönnyebbültünk. Tankoltunk, és már mindenki boldog volt. Elfoglaltuk a szállásunkat, mely 13 km a klubtól.

 


Reggel kelés 7:30-kor, majd indulás a klubba, Geierswalde-ba. Lepakoltunk, majd beneveztem a csapatot a versenyre. Kis klub, kevés rendező, de flottul megy minden. A tó szép, tiszta víz, homokos part, és jó 4-6-os szél. A tó 30méter mély, így nem kell félteni a széljelzőket sem. Megreggeliztünk, majd a megnyitó után irány a pálya, 11 órára volt kiírva az első rajt. 420, Európa, és Optimist van még a Cadeton kívül ezen a versenyen. 

Nálunk 45 nevező van, szép mezőny, itt vannak a Lengyelek és a Csehek is rajtunk kívül. Ma egész nap változékony idő volt, napsütés és felhő váltakozott. A hőmérséklet hűvöskés reggel ( kabát, sapka), majd lassan kúszott fel a hőmérő higanyszála. A szél 2-6 bft. között ingadozott, kiszámítható pörgésekkel. 
4 futamot rendeztek, néha kicsit elhúzva a rajteljárásokat, lévén nem használják az egyperces szabályt alapból. Ezért volt, hogy csak harmadikra, szigorított rajtra ment el a nép. A futamok trapéz pályán zajlottak, két kreuz volt benne, 3x a külső száron, 1x a belső száron voltunk. Egy futam 40-45 perces volt. 

A csapat teljesítménye:

HUN 9557 Polgár Lukács-Kanyicska Márk
A négy futamból kettőt nyertek, egy harmadik és egy nyolcadik hely. Ez most elég ahhoz, hogy az élen álljanak 4 futam után a mezőnyben. Sebességük rendben, de néha felesleges kockázatot vállaltak, így buktak helyezéseket. Hátulról is előre tudtak jönni, ez nagy fegyvertény. Raumos sebességük kiemelkedő a mezőnyben, főleg ha fúj a szél rendesen!

HUN 9554 Kendeh Lili-Szilassy Bori
Két kilencedi, egy hatodik és egy harmadik hely a mai mérlegük, ami nagyon jó. Úgy vitorláznak, ahogy azt előzetesen megbeszéltük. A rajtjaik végre rendben vannak, bőszeles sebességük nekik is kiemelkedő. A két 9. helynél tudtak volna többet is, de még élénken él bennük a poznani borulás élménye raumban, túl óvatosak néha. Jelenleg a 6. helyen állnak. 

HUN 9769
Rácz Levente-Nagy Nátán
Nagyszerű ötödik hellyel kezdték a sort, majd 23., 10., 30. helyeket gyűjtöttek. Ezzel összetettben 14. helyen állnak, a serdülők között elsők! A jó kezdés után kicsit visszaestek, majd a végére elfáradtak, főleg pszichésen. De ne feledjük, a többiek 11 futamot mentek már 50 fős mezőnyben. Szép első kreuzok után rendre elvesztek a mezőnyben, de a hibákat kielemeztük.

 


HUN 9502
Kardos Szabolcs-Bánszky Botond
Az első futamban nem kezdtek jól, de 25. körül a befutó előtt borultak fel 50 méterrel, és nem tudtak visszaállni, DNF lett a vége. Utána 16., 15., 17. helyekkel magabiztosan mentek a középmezőnyben, de az első kreuzban volt olyan, hogy 8 körül értek fel. Jól küzdöttek, és hozták bőszeles sebességüket. Övék is a jövő!

Pallus
Azaz én, egy a Cadetnál rövidebb gumimotorossal vettem fel a küzdelmet az elemekkel. Egy 8 lóerős motor volt ma a legjobb barátom, de nem hagyott cserben egyszer sem. Igaz, hogy a farkormányzás miatt már izomláz gyötör, de megéri a fáradtságot, a gyerekek meghálálják! 

További képek a Sailingcenter galériájában 

Megosztás:


Cikk értékelése  

Jelenlegi érték 0.0
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
Szavazatok száma: 0

További hírek

PARTNEREINK

 



Letölthető 2013 május!



 
 

Blogajánló

  • Hajón is elkészíthető receptek

    Retekzöldje leves

    A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...

  • Vitorlás tudattágítás

    Hírblokk - egy hajó, egy ember

     La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó.       [...] Bővebben!

  • Here and now ... Tereza presents Tereza

    LONDON

    LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...

  • a Zarándok

    Mérföldkő

    A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...

  • Póstás

    Valami zúg!

    Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...