Alig egyetlen héttel a magyarországi Európa Kupa forduló után lasereseink útra keltek, hogy újabb erőpróbán vegyenek részt az ausztriai Breitenbrunn-ban.
A verseny közelsége miatt népes magyar küldöttség állt rajthoz a versenysorozat 9. regattáján, melyre 12 ország 88 versenyzője adta le nevezését. A négy napra tervezett, 8 futamra kiírt regatta ugyan a hétvégi kánikula miatt két versenynapra és négy futamra redukálódott, ám az első két napon remek erősségű, ám meglehetősen trükkös, forgolódó szélben zajlottak a viadalok.

A nyitó napon felhős időben, szemerkélő esőben, 16-18 csomós nyugatias szélben, a kiírt időben, délután két órakor vették kezdetét a futamok, melyeken több magyar siker is született. A legkisebbek között Vadnai Benji nem hagyott kétséget afelől, hogy remek formában van, s bár az Európa-bajnok svájci nagy ellenfele is a mezőnyben versenyzett, mindkét futamot magabiztosan nyerte meg. Radiálban Bathó Péter második helyen nyitott az orosz Nikolaev Maxim mögött, melyet egy 5. helyezéssel toldott meg, míg a Standard mezőnyben a szárnyait bontogató Mátyás Viktor, - aki most kezdte meg pályafutását nagyobb vitorlázattal, hiszen eddig radiálban remekelt - szintén szépen vitorlázott a rendkívül forgolódó, pöffös szélben, s szelte át a hatodik helyen az első futamot. A második napon, - mely mint utóbb kiderült a teljesen elfogyó szél miatt az utolsó versenynapnak bizonyult - a szél ereje délelőtt még kitartott, s 14 csomós szélben kezdték meg a futamokat a versenyzők, ám a nap folyamán szép lassan 10 csomósra csökkent, de így is két újabb futamot tudhattak magukénak versenyzőink. A radiálos mezőnyt ugyan „megtépázta" a szigorított rajt, melynek során majd tíz hajót küldött partra a rendezőség, mégis komoly küzdelmeknek lehettünk tanúi. Benji továbbra is kiegyensúlyozottan versenyzett, s újabb futamgyőzelemmel, s egy harmadik helyezéssel biztosította be vezető pozícióját, míg ifjú fertő-tavi versenyzőnk, Kaltanecker Soma is bezsebelt egy előkelő hatodik helyezést. A radiálosok versenyében Bathó Peti megtartotta összetett 4. helyezését, míg Karé Réka a női mezőny ezüstjét szerezte meg. Standard-ben Mátyás Vitya egy harmadik és hatodik helyezésének köszönhetően az összesített lista 6. helyén zárta a napot, - s mint már azt korábban jeleztem a következő két szélcsendes napnak következtében egyúttal a versenyt is - ami korosztályának ezüstjét jelentette számára.
Lasereseink pár napos iskolai tanulás és a hiányzások pótlásának elfoglaltságát követően szeptember 16-18-án újabb kihívás elé néznek, amikor is a hazai ranglista utolsó versenyén a fűzfői Caprine Kupán küzdenek meg egymással a végső éves rangsor kialakításáért.
További információ és az eredmények megtalálhatók a club honlapján.
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...