Míg a fiúknak gyenge és közepes szélben kellett versenyezniük a Laser Standard hajóosztály idei világbajnokságán,- mely egyben a második, azaz utolsó kvalifikációs lehetőséget jelentette az Olimpiára - addig az őket követő héten rajthoz álló női laser radiáosoknak a szélre igazán nem lehetett panaszuk, hiszen z utolsó nap kivételével végig 15-28 csomó közötti szélben teljesíthettek 12 remek futamot.
Hazánkat két versenyző, Karé Réka és Héjj Viktória képviselte, akik az olimpiai kvalifikáció megszerzésének reményében utaztak a németországi világbajnokságra. Az időjárás, élénkebb szélviszonyok Rékának kedveztek jobban, aki remekül kezdte a hetet, s az első két futamot követően a 68. helyen zárta a nyitó napot az 55 nemzet 133 hajóját felsorakoztató mezőnyben, míg Viki a 117. helyen állomásozott. A második és harmadik napon Réka kicsit visszacsúszott a rangsorban, s a 83. helyen zárta a kvalifikációs futamokat, így az ezüst csoportban folytathatta a versenyzést a döntők hat futamán, ahol még három olimpia hely várt kiosztásra, mivel az arany csoportban a kilenc kiadó hely közül már hat nemzet (AHO, GUA, RUS, URU, POL, GRE) teljesítette a szintet.
A döntők első két napján Réka remekül hajrázott, s először felkapaszkodott az ezüst csoport 11., majd a következő napi 2. helyezésének köszönhetően a 4. helyre, mely ismét olimpiai szinten belüli eredmény. Sajnos azonban az utolsó versenynap első futamán hibázott, méghozzá elég erőteljeset, ugyanis 48. helyen zárta futamát az ezüst csoportban, mely a VB legrosszabb futameredménye volt számára. A helyezést ugyan kiejthette, de így is bent maradt még egy rossz futama, s hiába végzett ismét csoportja elejében az utolsó futamon, az már nem bizonyult elegendőnek az olimpiai kvótához. Réka végül az ezüst csoport 8. helyén zárta a viadalt, - ami az összetett 75. helyezés - 5 ponttal, egyetlen helyezéssel lemaradva az utolsó kvótát megszerző perui Schmidt Paloma mögött. Ugyan egy kis reménysugár felvillanni látszott a partra érkezést követően, amikor a virgin-szigetek-i versenyzőt, - aki az ezüst csoport második kvótaszerző helyén állomásozott - óvták, így Réka bízhatott abban, hogy egy potenciális ellenféltől megszabadulhat és kvótaszerző helyre kerülhet egy számára előnyös óvási eredményt követően, ám az óvást a zsűri elutasította, a virgin-szigetek-i Roller Mayumi maradt a helyén, az ezüst csoport 6. helyén, így Réka nem került előrébb a listán, s nem férkőzhetett a három olimpiai indulási jogot megszerző nemzet sorába, melynek az észt, virgin-szigeteki és perui versenyző örülhetett. Nekünk pedig maradt a szomorkodás, hogy ismét csupán egyetlen vitorlázó, a laseres Berecz Zsombor fog képviselni bennünket az ötkarikás játékokon.
A világbajnoki címet az olimpiai ezüstérmes, azóta boldog édesanyává váló, s karrierjét újra kezdő Gintare Scheidt (LTU) szerezte meg, ( férje Robert Scheidt alig egy hete szerezte meg a világbajnoki aranyat Star-ban) a kínai Lija Xu és a finn Sari Multala előtt. Az U21 kategória győzelmét pedig az abszolút lista 8. helyét megszerző 18 éves amerikai Erika Reineke zsebelhette be. Másik magyar versenyzőnk, Héjj Viki mindvégig a mezőny hátsó felében versenyezve az ezüst csoport 60., összetett 127. helyén zárta a világbajnokságot.
A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...
La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó. [...] Bővebben!
LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...
A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...
Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...