Európai körutunk első állomása a Bodensee Németországban. Anyakikötőnktől 820 km-re lévő tavon egy különleges, esti verseny várt ránk. 12 órás utazás után érkeztünk meg Lindauba, majd a most már szokásossá vált 3-4 órás hajó összeszerelés után tértünk pihenőre.
A péntek délelőtt még tuningolással, nevezéssel telt, majd délután csendes pihenőt tartottunk. A verseny este fél nyolckor indul és a Lindau - Romanshorn - Konstanz - Überlingen - Lindau útvonalat kell megtenni az éjszakában.
Délután 7-kor daruzunk a kikötőben, majd vontatva megyünk a rajtterülethez. Gyenge északi szélben gyülekeznek a hajók, köztük katamaránokkal, ORC versenyhajókkal, liberákkal és még legalább 300 másik hajóval. Szekcionált rajt van, egy kicsit késve, de jó lendülettel rajtolunk a katamaránok közt, közvetlenül a luv bója mellett. Kicsi szélben keressük a helyünket a katamaránok között, code zéróval megyünk a mezőny elejével az esőfelhők felé, a szél elforog kelet felé, majd egy kis idő múlva még tovább. Megérkezik az eső dél felől, a szél erősödik és végül elkezdődik a rohanás az első bója felé. Felhúzzuk a genakkert, de nem jó az irányunk, ezért váltogatjuk a top génuával, hogy a Wilke előtt maradjunk. A katamaránoknak kedvez a félszél és elhagynak bennünket, marad a Wild Lady és az Italia, akivel küzdhetünk.
Az első bója előtt elhagyjuk a tavalyi győztes Holly Smoke katamaránt, ami felborult, és egy másik árboc törött katamaránt is. Itt még javában vezetjük az egytestűeket, nyomunkban nagy ellenfelünkkel, a Wild Lady-vel (49 lábas dönthető kieles Centomiglia győztes versenyhajó).
Kezd sötétedni, az eső pedig nem tágít felőlünk. Ejtett genakkeres menetben megyünk Konstanz felé, hátulról kapott frissülésekkel tartjuk igazi ellenfelünket a Wild Lady-t, de a szél neki kedvez és közvetlenül a második bója előtt megelőz minket egy szélcsíkon. A bója előtt haulzolunk, de sajnos a csurom vizes genakker letapad, rögtön el is szakítjuk, gyorsan code zéróra váltunk, amivel meg tudunk lovagolni egy szélcsíkot és elmegyünk a Wild Lady felett.

Innen irány Überlingen, ami a tó hírhedt szélcsendes területe, szerencsénkre ejtett menetben tudjuk közelíteni, felhúzzuk a másik genakkerünket és gyorsan faképnél hadjuk a németeket. Miközben egy takkon megyünk a tó überlingeni csücske felé, csodálkozunk, hogy nem jönnek kifelé a katamaránok. Zsolti „majd kinézi a szemét", de nem jön velünk szembe senki, ettől felpörög a csapat még jobban, főleg miután kiderült, hogy a katamaránok bevártak minket! Rengeteget hozunk a mezőny elején, vesszük a bóját, 8-10 többtestű van előttünk.
Irány Lindau! 160-as génuával cirkálunk az éjszakában és rövidesen utolérjük az egyik katamaránt, a One d'Or-t, majd feltűnnek a többi katamarán fényei is. Kezdődik a katamarán vadászat! Sorra érjük utol és előzzük le az előttünk lévő high-tech katamaránokat, Ventilo 28-as, SL-33-as, SAY, M32-eket.
A hajónknak nagyon kedvez ez a közepes erősségű szélben cirkálás. Fogjuk a Wild Lady-t és feljövünk az 5-6. helyre, több katamarán van mögöttünk, mint előttünk, ettől egyre lelkesebb a csapat. Az eső abbamarad, de a tó hosszában fújó szél irreálisan nagy hullámokat hoz, ami gyanús és félő, hogy hamarosan nagyon erős szél vár ránk. Ez aztán be is igazolódik, egyre erősödő szélben előbb 140-es génuára, majd egyes reffre, majd 100-as fockra kurtítjuk a vitorláinkat.
Hátra volt még a verseny egyharmada, a szél 30 csomóra erősödik, a hullámok nőnek és az eső is újra elered. Nagyon kemény hajnal vár ránk, fogjuk a Wild Lady-t, de a katamaránok felélednek ebben a szélben, ez nagyon az ő szelük... Az éjszakában egyre jobban kell figyelnünk őket. A Malstrom 32-es, ami nincs kivilágítva, alulról jön útjogosan és belekényszerít minket egy fordulóba, ami miatt a Wild Lady elénk kerül. Gyilkos két óra vár ránk, 10-12 csomóval cirkálunk a tarajos hullámok között. A katamaránok utolérnek minket és el is mennek. A befutóra próbálunk elszakadni a Wild Lady-től, és tovább húzzuk a svájci partok felé az irányt, hátha egy futtatott menetben vissza tudjuk szerezni a vezetést előtte. A sebességünk nő, a hullámok csökkenek, de a hátrányunkat nem tudjuk behozni, majd hajnal 4 óra 11 perckor befutunk az abszolút 10. helyen, trapézos kategóriában a 2. helyen, a kategória győztes előtt 4 órával.

Fotók: Németh Erika
Kapcsolódó cikk: Raffica a Rundumon 2011
A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...
La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó. [...] Bővebben!
LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...
A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...
Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...