A Micro Magic tulajdonképpen egy one design osztály. Azonos gyártmányú hajótest, kormány, uszony és bulba használható. A maximum vitorlafelület is adott, valamint a hajó súlya sem lehet egy bizonyos szintnél könnyebb.

Én mindig is a fejlesztések híve voltam, viszont ennél az osztálynál a kötöttségek miatt nagyon pici a mozgásterem. Lényegében csak a különböző vitorlázatoknál (kisszeles, nagyszeles, viharvitorlák) tudok újat kitalálni, amivel technikai előnyre tehetek szert.
De a helyzet változott! Mármint nem a Micro Magic versenyszabályai változtak, hanem megjelent nem is olyan rég egy Magyarországon még a modellvitorlázásban kevésbé elterjedt versenyzési típus a túraverseny. Tavaly már a Lágymányosi Öbölkerülő mellett az Orfűi Tókerülő is megrendezésre került és így lesz ez az idei évben is. Mivel ezeken a versenyeken, a hajótest hosszán (Lágymányoson max.80cm, Orfűn max.70cm) és a hajótest típusán (egytestű, vagy Orfűn az egytestűek mellett többtestű) kívül nincs más meghatározva, ezért ezek a versenyek ösztönzik a versenyzőket a technikai újításokra.
Nekem sem kellett ennél több, azonnal fejlesztésbe kezdtem, hogy a már említett technikai előnyre szert tegyek. Először azt kellett eldöntenem, hogy esetleg egy teljesen új irányba indulok egy számomra még ismeretlen hajótípussal vagy egy már meglévő hajótípust használok ki még jobban. Mivel egy új hajó építése még akkor is, ha az csak számomra új, nagyon hosszadalmas, ezért a már jól bevált Micro Magic átalakítása mellett döntöttem.
Az uszonynak a rövidsége már régóta szemet szúrt, így annak az átalakításával kezdtem. Gondosan megterveztem a formáját és a felületét.Végül is a gyári uszonyhoz képest 14,5 cm-el hosszabb lett. Már alapvetően ez is jókora előnyt jelenthet egy bizonyos szélerősség felett. Én viszont arra számítottam, hogy a Lágymányosi öbölben nem lesz meg ez a szélerősség, így a hajó egy nagyobb vitorlázatot is kapott. A vitorla megtervezésénél elsősorban a nagyvitorlázás élvonalának számító Amerika Kupá-ban és Volvo Ocean Race-ben használt hajók adtak ihletet. Így egy 225 cm2-el nagyobb top square-es vitorla kerülhetett a hajóra a csúcspontra bekötött fokkal. A vitorlázat elkészítése és tesztelése számomra mindig a legfontosabb és ez most sem történt másként. Ugyan a vitorla súlypontjának és alakjának megtervezésekor nem lépett fel hiba, a hajó úgy viselkedett, ahogy én azt előzőleg elgondoltam, pokolian gyorssá vált a kiindulási alaphoz képest. A nagyvitorla vitorlaanyagával akadtak nehézségek. A top square a túl vékony vitorlaanyag miatt kihajlott, amit ugyan két plusz latni beiktatásával kompenzálni lehetett, ez viszont a vitorla felső harmadában a profilt teljesen eltorzította. Nem voltam benne biztos, hogy ha a 23 mikronos anyag helyett 36-ost használok az teljesen meg fogja-e oldani a problémát, de egy próbát megért és láss csodát bejött. Immár a 36-os nagyvitorlával minden olyan lett, mint ahogyan elképzeltem mind a sebesség, mind a hajó kezelhetősége szempontjából.

A Lágymányosi öbölkerülő volt az első versenye a konstrukciónak. A versenyen bizakodva indultam és kiderült, hogy ez nem is volt alaptalan. A rajt utáni szakaszban Benedek Zoltánnal nagy előnyre tettünk szert a mezőnyhöz képest, hátrahagyva az MM osztály hajóin kívül viszonylag nagyszámú 65 és 70cm hosszú hajót is. Nem is rossz ahhoz képest, hogy a Micro Magic csak 53cm. Benedek Zoli egy jóval nagyobb 80cm-es hajóval indult, de ennek ellenére az első szembeszeles szakaszon tudtam tartani vele a lépést és az első bóját elsőként sikerült vennem. A bőszeles szakaszon viszont kijött a nagyobb hajó gyorsasági előnye és meglépett tőlem jó 50 méterre. Az Öböl túlsó partjára érve viszont szorosan a part mellett vitorláztam és ezzel sikerült csökkenteni a hátrányomat, de fél távnál a fordulót követően újra lemaradtam. Végül a második helyen végeztem, ami nem is rossz ahhoz képest, hogy milyen sokan indultak nagyobb hajókkal.

A konstrukció a következő versenye az Orfűi tókerülő lesz áprilisban, ahol viszont nem én fogok vele vitorlázni, hanem Páncél Bence barátom, aki jelenleg vezeti az Orfűi Téli modellvitorlás Regatták sorozatot három forduló után MM kategóriában. Úgy gondolom, hogy ő képes lesz ezzel a hajóval egy szép eredményt elérni.
Én pedig már lassan a tesztelés fázisába érek egy újabb agymenésemmel, ami akár alapjaiban megváltoztathatja az Orfűi tókerülőn induló hajók arculatát az elkövetkezendő években. De erről majd egy későbbi írásomban.
ifj. Csóka László
Reggel újabb ragasztást végeztem az evezőkön, a tollak másik felét ragasztottam fel a szárakra. Délben gyógytornára mentem a kezemmel. Hát... nem felhőtlen a dolog, igazából most...
TBS Nagydíj 2012 – ITT AZ ÚJ KIHÍVÓ! FAZEKAS LÁSZLÓ és a FLAAR Boats Az épülő 8 méteres nyitott kategóriára fejlesztett, új “Bernát” tulajdonosával, a...
Vitorlásnaptár 2012 | Vitorlás versenyek 2012 | Hazai és nemzetközi vitorlás versenyek 2012 | Mini 6.50 | Mini 6.50 hajóosztály |Szólóvitorlázás | Páros vitorlás versenyek |...
Na ez egy másmilyen bejegyzés lesz.Kivételesen nem a Póstás lesz a középpontban (bár közben Ő isszépül), hanem egy esemény.A minap volt szerencsém résztvenni aMagyar Tengeri...
A forrásban lévő vízbe mártott paradicsom héját húzzuk le, majd, kicsumázva, daraboljuk fel. A felhevített olajon süssük át és ha összeesett, keverjük bele a felkarikázott okrát....
2012. február 5.54 napja, hogy kikötöttem Kelet-Ausztráliában ésbefejeztem utamat. 135 nap, ebből 108 nap a tengeren, 20,450 tengeri mérföldmegtételével teljesítettem a Clipper11-12...
Ninja sailing.Just for fun
Születésnapi torta :) Valahogy minden a hajózás körül forog... :)
Nagy az öröme a korcsolyázóknak a Balaton mellett, hiszen sok helyen tökéletes pályával várja őket a tó. Így van ez Keszthelyen is, ahol a Phoenix Marina sok szeretettel várja a korcsolyázni vágyókat! Keszthely Phoenix Marina fényképeiItt legsimább a jég.