2011. december 3-án hajnalban keltünk, majd gyors összepakolás reggelizés, máris érkeztek Feri és Péter, akikkel együtt utaztunk Pécsről, hogy időben érkezhessünk a verseny színhelyére, a Lágymányosi öbölbe.
Az út során végig ködben, találgattuk, milyen szélviszonyok lesznek a nap során. Nemigen bizakodhattunk jelentős szél feltámadására, mégis reménykedtünk, hogy a verseny nem marad el szélhiány miatt.

Megérkezésünkkor gyors meleg ruhaváltás a parkolóban, majd egy bemelegítő séta a Cafe Ponyvaregény előtti partszakaszig felcuccolva. Mire odaértünk, már sokan szerelték össze hajóikat a szokatlanul alacsony vízszint miatt mélyen a mederbe nyúló partszakaszon. Gyors regisztrálás után a kormányosi értekezleten derült ki, hogy ebben a hideg szélcsendes időben harminc versenyző jött el az idény utolsó MM ranglista versenyére. A létszám mérete miatt két csoportra osztották a mezőnyt. A verseny tisztaságát három bíró felügyeltére bízta a rendező, Beliczay Péter.
Láss csodát az első start előtt elindult a szél, nem valami nagy, de mégiscsak fújni kezdett annyi, hogy a víz színe, borzolódni kezdett és elégségesnek mutatkozott a kis hajók haladásához. Elsőnek a kék csoport versenyzőit szólították rajthoz. A rajt tiszta volt és elindult a verseny. A gyenge szélben, amely a parti magas fák miatt a pálya mentén különböző erősséggel és irányban fújt, kidomborodott a nagyobb rutin és vitorlázó tudás, a jól szabott és beállított vitorlák előnye. Nem volt lényegtelen az sem, hogy milyen könnyen mozognak a vitorlák, mivel a kis szél több versenyzőnél nem tudta a kívánt szögbe kifújni a vásznakat. Többször lehetett olyan hangokat hallani „a rohadt szél is most fordult meg, amikor csapást váltottam" stb. Ezek ellenére a végeredmény az év előző versenyein tapasztalt erőviszonyoknak megfelelő papírformát hozta, így megállapításom szerint a végeredmény még annak ellenére is reális volt, hogy a kora délután indítandó Öbölkerülő miatt csak öt futamból lett kihirdetve. A dobogósoknak 1. ifj. Csóka László, 2. Forrai Csaba és 3. Fluck Benedek gratulálok, ehhez a szép eredményhez!
Lágymányosi kékszalag:
Az MM verseny folyamán is érkeztek szép számmal versenyzők a Kékszalagra, ami negyvenkét résztvevővel fél három után öt perccel el is rajtolt a ködös időnkén esős még gyengébb, helyenként szélcsendes vízen. A start előtt kihirdették, hogy a limit idő du. öt óra. A nagyszámú induló gyönyörű látványt eredményezett a startnál, „mint egy balatoni igazi kékszalag" jegyezték meg többen is. Ezt az érzést csak mélyítette, hogy a befutások, már sötétben történtek. Sajnos a gyenge szél és a limit idő csak az első három befutó számára hozott értékelhető eredményt, így én is, aki a HUN 82 rajtszámú Ikrényi Gáborral küzdöttem a negyedik - ötödik helyen, a cél elérhető közelségében (a sötétben, már láttuk a bójákat) már csak DNF-es népes mezőny tagja ként fejezhettem be a versenyt. Érdemes belegondolni, tök sima vízen tök sörétben a partról irányítani egy 53 cm hosszú hajót szemerkélő esőben. Nem volt kis mutatvány. Én úgy oldottam meg, hogy a túlparti fények vízben tükröződő csíkjaiban próbáltam a hajóm sziluettjéből tájékozódni, amíg lehetett, majd futás a következő fénycsíkig, valahogy így. A három befutó és egyben az első három helyezett 1. Benedek Zoltán 2. ifj. Csóka László, 3. Forrai Csaba teljesítményét nagyra értékelem és gratulálok a szép teljesítményhez!
Csóka László
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...