Az egy héttel előbbi Mikulás Regatta és Lágymányosi Öböl Kékszalagja verseny hideg, ködös téli időjárása után Orfűn tavaszi idő fogadott bennünket.
A napsütéses meleg napon még szél is kedveskedett az OVE előtti partszakaszon gyülekező versenyzőknek, ahol két rádió irányítású hajómodell osztályban készültek összemérni tudásukat és ügyességüket a lelkes sportolók. F5-E osztályban melynek fő jellemzője, hogy a hajótest hossza 1 m, kilenc versenyző, míg Micro Magic, vagyis röviden MM (53 cm) osztályban öt versenyző regisztrált, összesen 14-en használtuk ki a kellemesnek alakult időjárást, versenyzésre.
A futamok során együtt vitorlázott a két osztály. A startoltatást az első forduló tapasztalataiból tanulva, megfordítottuk, először rajtoltak az egyméteresek, majd egy perc eltolással az MM-ek.
Végig, a verseny során D-DNY-NY irányú 1-es erősségű 2-3-as befújásokkal uralkodó szél szél, tiszta látási körülményekkel jellemezte ert a téli versenyt. A domborzat, a parti létesítmények és fák a pálya mentén több helyen az uralkodó szélirányhoz képest nagy irányváltozásokat okozva tette próbára a versenyzők tudását.

MM osztályban Székely Antal (Pécs)a 2010. évi EB negyedik helyezett is indult, jellemző volt fölényére a mezőnyben. Mind a tíz futamot biztosan nyerte meg, így hibapont nélkül szerezte meg az első helyezést. Kiemelem Páncél Bence (Pécs) jó szereplését, aki az első forduló megnyerése után most a második helyezett lett egy kölcsön hajóval. A harmadik helyen Forrai Christopher (Százhalombatta) végzett.
Az egyméteresek versenyét is magas színvonal jellemezte, mivel starthoz ált a múlt évi Országos Bajnok Forrai Csaba és az idei OB győztes ifj. Csóka László. Az első két helyet a papírformának megfelelően ki is sajátították maguknak. Forrai Csabától megtudtam, hogy a formáját szeretné fenntartani a januári horvátországi versenyre, ezért a harmadik fordulóra is eljön, ami január 7-én lesz, ha a tó nem fagy be. A versenyt ifj Csóka László (Pécs) nyerte Forrai Csaba (Százhalombatta) előtt. Harmadik helyezett Csóka László (Pécs) lett.
Csóka László
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...