A Balaton 19 egy régi balatoni hajó. A Balatonfüredi hajógyárban gyártották a többi Balaton típussal együtt, ám valamilyen okból nem lett olyan sikeres mint társai, a B31, B25, B21, vagy a B18 melyekből ma is igen sok vitorlázik a Balatonon.
Simon Pál számára éppen megfelelő a B19, ezért kezdett bele a felújításba. A kis hajó mostantól a versenyek rendszeres résztvevője is lesz, ezért a felújítást is ennek jegyében végezték el raja.

A hajó vízvonal alatti részeit teljesen visszacsiszolták, és International festékrendszerrel kezelték. Az ártocvereteket megerősítették a szintén új és nagyobb felületű vitorlák alkalmazásának érdekében. A hajóra orrbelépő került, megújult több fedélzeti veret, és stopper is. A belső huzatok és kárpitok szintén megszépültek, bár az új elektormos rendszer beépítése még várat magára. A munkák legnagyobb része házilag készült.

Gratulálunk a Pálnak, és jó szelet kívánunk a CSIBOR-nak!
Amit a Balaton 19-ről tudni érdemes:
19 láb hosszú, kerek bordaformájú, beépített ballasztú tavi, családi túravitorlás. A mûanyag részek üvegszál erõsítésû poliészterbõl, a bútorzat mahagóni fából, a kárpitozás szivacsból és bútorszövetbõl készül. A rudazat könnyûfém ötvözet, az állókötélzet és a veretek rozsdamentesek. A belsõ térben 4 kényelmes ágy, asztal és polcrendszer található. A különbözõ rakterek jó pakolási lehetõséget biztosítanak. A hajóra 4-9 LE-s külmotor szerelhetõ. Jó stabilitású, kényelmes és biztonságos, könnyen kezelhetõ vitorlás.
(forrás: Balatonfüredi Hajógyár Kft.)

Méretei:
Tényleges vitorlafelülete:
Befogadóképesség: 4fő
Blogunk, ahogy neve – tudattágítás – is elárulja, vállaltan azzal a szándékkal indult, hogy olyan információkat osszon meg a vitorlázás iránt érdeklődőkkel, amelyekről a magyar...
A lime héját lereszeljük, a levét a turmixgép poharába csavarjuk. A gyömbért apróra vágjuk, a barackot felkockázzuk, a kekszet összetörjük, majd a mézzel és a kefírrel együtt a...
Júniusban újra rajtol a Keszthely -Kenese Szóló – az egyszemélyes, megállás nélküli vitorlásverseny – hosszában a Balatonon. A verseny fő támogatója a KKSZ kezdetei óta:...
A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...
http://edition.cnn.com/video/?/video/sports/2013/04/12/mainsail-clipper-race-disaster-c.cnn#/video/sports/2013/04/12/mainsail-clipper-race-disaster-c.cnn Arcok és történetek az előző versenyről
Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...