A 21. Nemzetközi hajókiállítás 2012. március 1-4. között jelentkezik a Hungexpo-n. Ebben az évben a Fertő tó lesz a díszvendég, és a kéttestű hajók, valamint e stílus képviselői lesznek a főszereplők.
Ma már a katamarán vitorlázásnak is komoly múltja van hazai vizeken, s a magyar sportéletben. Külföldi versenyeken is szerzett hírnévvel sok kitűnő hajós dicsekedhet. Tavaly a vitorlázás volt a Budapest Boat Show kiemelt témája és bár ebben az évben a vitorla marad, de alá kéttestű hajó kerül, s talán nem is kell annyira hozzáértőnek lenni, hogy felismerjük a stílusok és eszközök közötti komoly különbséget. Hogy mit is jelent a „két test egy lélek" hajózás arra még azok is választ kaphatnak az idei kiállításon, akik eddig nem mélyedtek el e sport rejtelmeiben. Sőt, az érdeklődők akár egy katamarán megépítésének is tanúi lehetnek a Budapest Boat Show „szárazdokkjában".
A katamarán vitorlázásról egyre többször hallhatunk fiatal és tehetséges versenyzőink kapcsán. A hajós világ celebjeivel is találkozhatnak a hajókiállításon: Wossala György, Fundák György, Litkey Árpád is a színpadi előadók között lesznek. Ötszáz négyzetméteren gyönyörködhetnek a látogatók a kéttörzsű hajótestekben. Ott lesz az F18 típus, a katamarán világbajnokság főszereplője, az RC44 -es, amely a világhírű Paulovits Dénes hajóépítő munkáját is dicséri világversenyeken való kitűnő helyezéseivel és a ONE D'OR cat 35 is a kiállított hajók között lesz. A katamaránok múltjába enged bepillantást a Katamarán História kiállítás, míg a jövőt Szabó Levente „spirálmotoros" hajója jeleníti meg.
A színpadon az idei Kékszalag legnagyobb esélyeseivel és F18 versenyzőkkel beszélgetnek, valamint - az Olimpia évében - a katamaránok ötkarikás játékokon való szerepléséről is szó lesz. A program igazi csemegéjének tűnnek a luxushajócsodákat, valamint a fedélzeti telekommunikáció és informatika vívmányait bemutató előadások.
Ettől az évtől kezdődően a Budapest Boat Show-nak lesz díszvendége, s most elsőként a Fertő tóra esett a választás. A nagyobb részt Ausztriára eső vízfelületű tó sokáig elválasztó határ volt. Most a díszvendégség státusza egyben jól szimbolizálja, hogy a hajózás, a vizek szeretete összehozza a parti embereket, nemzetiségtől függetlenül, csupán a vizek, a vízi sportok szeretetére alapozva az együttműködést.

A Budapest Boat Show mindezek mellett a vízi alkalmatosságok más kategóriáiból is kínál választékot. A hajókiállítás mellett ismét megrendezik az Utazás kiállítást, a Karaván Szalont és a PORT.hu Bringaexpót. Az Utazás kiállítás idei kiemelt programja az Olimpiai Pavilon, ahol mintegy harminc sportág kipróbálására nyílik lehetőség, továbbá számos olimpiai bajnok és híres sportoló tesz látogatást a Magyar Olimpiai Bizottság támogatását is élvező eseményen. További részletek a www.hungexpo.hu/boatshow oldalon olvashatók, ahol kedvezményes online jegy vásárolható a kiállításra.
Végre ők is, a közösségi média haszna, távolsági rekord, telt ház, 25 perc. [...] Bővebben!
Elkészült a vitorlaszám, amit fel is avattam! Bár a Folkénak ez az 1-es 2-es szél a szélcsenddel egyenlő, azért egy körre futotta a Fűzfői öbölben.Kevésbé jártas olvasóim kedvéért...
Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat...
Az olaj felén megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd zsírjára sütjük rajta a zúzott fokhagymával, majoránnával, sóval és borssal ízesített, vékonyra szelt hagymát. A többi...
FOTÓZZATOK edzés, bevitorlázás alatt és ha adódik, a verseny folyamán. A Keszthely – Kenese Szóló 2012 minden benevezett versenyzője beküldheti edzés, vagy bevitorlázás alatt,...
A balszerencsés események után végre vízre került a Mini Transat 6.50 projekt 2012-13 versenyhajója! Túl vagyunk számos versenynaptár-módosításon és megannyi franciaországi...