Címke: utánpótlás

Edzőt keres a Keszthelyi Yacht Club!

A Keszthelyi Yacht Club edzőt keres a következő évekre ifjúsági versenyzői mellé.

Remek eredmények a gardai 29er Európa Kupán

119 induló és 20 nemzet csapatai álltak rajthoz az év egyik legrangosabb versenyén. Az öt résztvevő magyar egység (mindannyian a Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői) közül három is az arany csoportban végzett Riva del Garda-ban. A Jeney - De Jonghe páros 13., a Kocsis - Pavlik kettős 25. helyezést ért el.

Szabó Roni 9. lett az optimist EB előversenyén

2017. október 19 és 22 között Hágában rendezték a 2018. évi Európa- Bajnokság előversenyét. Összesen 12 ország 80 résztvevője nevezett az eseményre. Azért választottuk ezt a versenyt, mert így megismerhettük a jövő évi EB helyszínét, melyen a különböző országok válogatott versenyzői vettek részt és az erős szél plusz áramlás kombináció mindig jó edzés lehetőség.

Ifjúsági versenyzőink 2017-ben

A korábbi évekhez képest kevésbé zökkenőmentesen indult ez az évad a Spari ifjúsági versenyzői számára. Az OP-ból kiszállt a korábbi évek sikereit termelő nagy csapat, miközben edzőket is cseréltünk, Bakóczy Robi a nyár elején más klubhoz szerződött, így lasereseink kicsit árván maradtak az év közepén, a 29-esek nagy lelkesedéssel, de az újdonság bizonytalanságával vágtak neki a szezonnak. De minden jó, ha vége jó, a végére pozitív lett az összkép.

Vitorlázni gyermekünkkel: 3 módszer, hogy biztosan visszajöjjön a fedélzetre!

A gyermekek és a vitorlázás kapcsolatáról a Quantum Sails szakembere a Farr 40-nel vitorlázó Dave Gerber osztja meg tapasztalatait, mivel a szívügye a téma. Edzőként és szülőként is tud mesélni arról, hogy lehet megszerettetni a gyerekekkel a vitorlázást.

TVSK Telepi Pöffössel folytatódott a NÁDAS CUP Sorozat

Telepi Pöffös Kupa néven a múlt hétvégén a TVSK alsóörsi telepe első alkalommal rendezett ifjúsági kishajós versenyt (háziversenyeken túl nyílt üzemmódban), amely verseny egyben a Nádas Cup Sorozat harmadik állomása is volt. A Sorozat célja, hogy kellő sikerélményekben gazdag környezetben segítse az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

Optimist Világbajnokság 2017 Pattaya, Thailand

Rekord létszámmal, 62 nemzet 281 versenyzőjével zajlott a 2017. évi Optimist Világbajnokság Pattayán, Thaiföldön. A eseményt összesen 6 (3-3) versenynappal rendezték, közepén a 2 napos Csapat Világbajnoksággal. Összesen 12 futammal terveztek, 1 kiejthető, melyből 9 valósult meg. Kvalifikációs (6) és döntő futamok dőlt el, hogy ki 2017. optimist világbajnoka. A versenyt, magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítménnyel az olasz Marco Gradoni nyerte, a maláj Muhammad Fauzi Bin Kaman Shah és a Costa Ricai színekben versenyző Mic Sig Kos Mohrmajd Mohr előtt.

MEGÉLÉNKÜLŐ DÉLNYUGATI SZÉLBEN ZAJLOTT A KÉKPÁNTLIKA

Szinte tökéletes szélcsend várta a Kékpántlika Erste World Nagydíj fiatal résztvevőit, de a rajt után nem sokkal megérkező délnyugati szélben gyönyörű túraversenyen vehetett részt a 76 induló hajó.

Búbos Vöcsök Kupával Folytatódott a NÁDAS CUP Sorozat, Csopakon

Július első hétvégén összesen 8 klubból 48 OP-s, és négy kezdő 420-as páros részvételével, 5 sikeres futammal folytatódott a NÁDAS CUP Sorozat Csopakon. A Sorozat célja, hogy az első és másodéves hazai szinteken is segítse az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

Hazai siker a BMVI Kupán

Július első hétvégéjén elstartolt az MVSz által szervezett RS Feva és Laser Pico versenysorozat, melynek első fordulójának a balatonmáriafürdői Hullám Vitorlás Sportegyesület adott „otthont”. A BMVI Kupán nyolc Laser Pico és három RS Feva típusú hajó vett részt

Ismét rekordot döntött a Go Boating Program!

A Magyar Vitorlás Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával júniusban szervezte meg a Go Boating-sorozatot, amelyen 38 oktatási intézmény vett részt.

Összefog a Decathlon és a Vitorlás Suli program

Partnerségre lépett a Magyar Vitorlás Szövetség Vitorlás Suli Programja és a Decathlon Magyarország, amelynek célja, hogy közösen népszerűsítsék a vitorlássportot a gyermekek körében.

Jön az idei Go Boating Day!

A Magyar Vitorlás Szövetség immár több éve június első hetében rendezi meg sportág-népszerűsítő rendezvényét, a Go Boating Day-t.

NÁDAS CUP rulez – Beszámoló a hétvégi OP/420 versenyről

A pünkösdi hétvégén összesen 10 klubból 62 OP-s, és öt kezdő 420-as páros részvételével, 7 sikeres futammal bemutatkozott a NÁDAS CUP Sorozat Csopakon. Az „NC sorozat” célja, hogy elősegítse a kezdőbb szinteken is az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, amelyre későbbiekben a zónaválogatottak is épülhetnek.

Majthényi Emlékverseny: Jutalomidőjárás, nagy mezőnyök, tiszta küzdelmek

Bár az időjárási előrejelzések túlzottan bíztatóak éppen nem voltak – csendes eső, zivatarok, időnként széltelenség –, valószínűleg nem vállal nagy kockázatot, aki arra tippel, hogy már a szezon elején sikerült az évad egyik legjobb versenyét megrendezni Agárdon a hétvégén. Verőfény, 22-26 fok, 8-16 csomós délnyugati-északi szél.

JÚNIUSTÓL KEZDETÉT VESZI A NÁDAS CUP SOROZAT

A NÁDAS CUP sorozat célja, hogy elősegítse a kezdő szintű, utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és helyi régiónként, vagy azon belül zónákban ezáltal szervezett helyi kisverseny sorozat révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez elősegítve a hazai pályavitorlázó versenyzőképzést.

Az utánpótlás és a versenysport fejlesztése határozza meg az MVSZ következő négy évét is

Sikerült kiszélesíteni a vitorlázás utánpótlásának bázisát, és lefektetni egy olyan új stratégiát és átlátható, hatékony szövetségi működést, amelynek révén folyamatosan emelkedik a háttérben végzett munka szakmai színvonala. Így foglalta össze a Magyar Vitorlás Szövetség előző négy évben elért eredményeit dr. Kollár Lajos elnök szombaton a Budapest Boat Show-n.

MVSZ Utánpótlás konferencia

2017 február 11-én, szombaton, hagyományteremtő szándékkal, egész napos Utánpótlás Konferenciát tartott a Magyar Vitorlás Szövetség.

Adriai jegesedés - a 29er mint jégtörő

Ismét a szlovén vizeken, Izola térségében edzőtáboroztak a Spartacus Vitorlás Egylet 29er egységei. Izolát már jól megismerték a magyar 29er-esek, hiszen évek óta járnak ide edzeni vagy versenyre - igaz, hogy nemrégiben még az Optimist hajóosztály versenyzőiként tették ezt.

Optimistes sikerek Pulán

Mindent vittek a magyar serdülők a Mikulás kupán. Bányai Attila (BYC) aranyérmes lett, Borda Levente (SVE) ezüstérmet szerzett a horvát versenyen korosztályában. Az abszolút listán Attila 2. Jeney Máté (SVE) 4., ő nyerte a legtöbb futamot (6-ból 3-at), Szabó Roni (SVE) 9. lett a 330 fős mezőnyben.

1 2