Címke: érdi mária

Érdi Mári csaknek 20 helyet javított a VB-n

Nagyot lépett előre a női Laser Radial világbajnokságon Érdi Mári a kedden elért 6. és 2. futameredményeivel.

Továbbra is a világ élvonalában a magyar menők

Bő két hete, június 12-én tette közzé a World Sailing a legfrissebb világranglistákat. A magyar versenyzők – kis mozgásokkal – megőrizték helyüket a világ élvonalában. Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a csúcsversenyzők ebben az évben már az olimpiai kvóta megszerzésének, vagy az olimpiai felkészülésnek rendelnek alá, így több, világranglista pontokat adó versenyen nem indulnak vagy felszereléseket tesztelnek.

LASER EB: MÁRI 9, BENJAMIN 20, JONATÁN 21

Az utolsó napon Érdi Mári még egy helyet lépett előre.

A Vadnai testvérrek rajtoltak legjobban a Laser EB-n

Mindhárom Laser osztályban 2-2 futamot rendeztek, a magyarok vegyes eredményeket értek el.

Kwindoo körkapcsolás május 1-15

Hivatalosan is elindult a balatoni versenyszezon és bár az Évadnyitó napján pont nyárias arcát mutatta a tó, leginkább őszre emlékeztetett mindenkit az elmúlt két hét idójárása. Közben Mári második lett Hyères-ben, ami fantasztikus eredmény, de Gyapiék EB-n szerzett 15. helye is bíztató. Itthon pedig voltak ifjúsági, felnőtt és nagyhajós versenyek is, San Francisco-ban pedig lezajlott a SailGP legújabb fordulója, melyet cikkünkben visszanézhettek, ahogy visszanézhetitek a Kwindoo-n az Évadnyitót is!

Ezüstérmes lett Érdi Mári Hyéres-ben

Felnőtt pályafutása egyik legjobb eredményét érte el szombaton a vitorlázó Érdi Mári: a női Laser Radialban induló magyar versenyző a francia Hyéres-ben megrendezett hagyományos French Olympic Week versenyen összetettben második helyezett lett. A szombati éremfutamon ugyan csak az utolsó, 10. helyen futott célba, de ezzel is megőrizte a korábbi futamokon szerzett előkelő pozícióját. A vert mezőnyben végzett a belga világbajnok Emma Plasschaert és a világranglista 4. helyén álló amerikai Page Railey.

Első helyről kezdi a Medal Race-t Érdi Mári

Egypontos előnyét pénteken kilenc pontosra növelte Érdi Mári, így stabil vezető poziban várja az éremfutamot.

Futamgyőzelemmel erősített Érdi Mári

Újabb futamot nyert Hyères-ben Érdi Már tegnap, a mai két futam után pedig 1 ponttal átvette a vezetést!

Érdi Mári futamgyőzelemmel kezdett tegnap Hyères-ben

Tegnap a Laser Radial mezőnyét két futam után Érdi Mári vezette úgy, hogy az első futamot megnyerte. A mai két futam után pedig a második helyen áll.

Palma de Mallorca után, Genova előtt

Nem a terveknek megfelelően sikerült Érdi Mária számára a Trofeo Princessa Regatta vitorlás verseny. A tokiói kvótás magyar versenyző a női laser radial hajóosztályban a 10 futamból háromban sárga lapos figyelmeztetést is kapott, két esetben ki is zárták, így végül a 33. helyen zárt Palma de Mallorcán.

Magyar futamgyőzelemmel indult a Trofeo Princesa Sofia

Vadnai Benjamin megnyerte az első futamot Palmán, a világbajnok Berecz Zsombor 8. és 5. helyekkel indította a versenyt.

"A legnehezebb az, hogy az egyszerű dolgokat jól csináljuk”

Érdi Mári sikereinek mentális, fizikai és technikai összetevőiről beszélt az MVSz szakmai sorozatának keddi előadásán.

Tartják a helyüket a magyar élversenyzők a világ legszűkebb elitjében

Továbbra is a közvetlen élmezőnyben tartózkodnak a vitorlázók aktuális világranglistáján a magyar versenyzők. A legelőkelőbb, 5. helyen a Laser Radialban versenyző Érdi Mári áll, míg a Gyapjas-testvérek kilenc helyet ugorva a 13. pozíciót foglalják el a 470-esek mezőnyében.

Két magyar győzelem Palma de Mallorcán

A Trofeo Princesa Sofia előversenyén rajthoz álló Érdi Mári és Berecz Zsombor egyaránt győzelmet aratott.

Érdi Mári második helyen zárt Portugáliában

Kalandos végjátékkal a második helyet szerezte meg Érdi Mári a dél-portugáliai Vilamourában.

Indul a Világkupa - egyelőre két magyar hajóval

Miamiban az idei Világkupa második fordulójával kezdődik a 2019-es nemzetközi versenyszezon az olimpiai osztályok számára. A versenyen a tokiói kvótát már megszerző Érdi Mári és a még kvótaszerzés előtt álló Gyapjas testvérek vesznek részt.

Nagyhajós OB: Olimpikonok a fedélzeten

Újabb három futamot rendeztek a Nagyhajós Bajonkság minden pályáján, így az összes hajóosztályban érvényes a bajnokság. A 30-as cirkálók mezőnyében három és fél olimpia is "pályán van".

Sporttörténelem Aarhusban

Magyar napot tartottak Aarhusban, illetve a magyar vitorlázók rendeztek magyar napot. Berecz Zsombor megnyerte a sportág első világbajnoki címét aktív olimpiai osztályban – és ezzel természetesen kvótát is szerzett Tokióra, de az már szerdán zsebben volt. Érdi Mári szintén bekerült az éremfutamba, miután kiderült, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem adtak be ellene óvást, ezzel persze ő is kvótát szerzett.

Berecz Zsombor összetettben már 7.

Ma minden osztálynak sikerült futamokat rendezni, a magyar versenyzők vegyes eredményeket futottak. Volt két ötön belüli futam, de volt 45-ön kívüli is.

Gyapjasék 3.helyet mentek

A Finn és a 470-es osztályokban lezárultak a selejtezők, Gyapjasék az ötödik futamban a 3. helyen értek célbe, Berecz Zsombor pedig a hatodikban az 5. helyen. Természetesen mindkét egység az arany csoportban folytatja.

1 2 3 4 5