Idén második alkalommal gyűltek össze a One Design Trophy hajóosztályai a versenysorozat következő versenyén, a III. Osjecko Pivo LVE OD Kupán. A korábban két ízben Lellén megrendezett versenynek kifejezetten jót tett a helyszínváltoztatás.
A harmadik évébe ért verseny, mint ODT forduló, nagyon fiatalnak tekinthető, de lassan kezd felzárkózni a négy nagy ODT helyszín (Kenese, Csopak, Balatonföldvár, Balatonfüred) mögé. A Balatoni Hajózási Zrt. és a Lellei Vitorlás Egylet együttműködése folytán, a telephely nélkül maradt klub ebben az évben három versenyét Bahart kikötőkben rendezi. Az LVE versenyprogramjának legrangosabb eleme az ODT forduló, amely 2012-től Siófokon kerül megrendezésre. A kikötő és a Hotel Móló területe, infrastruktúrája ideális parti helyszíne bármilyen regattának. A versenyt, az eszéki sörgyártó mellett a Land Rover, a Fritz-Segel és a Termálfürdő Magyarhertelend támogatta.

A meteorológiai előrejelzések nem sok jóval kecsegtettek, ami a hétvége szélviszonyait illeti. Ennek ellenére szombaton csodálatos vitorlázóidőben, stabil északkeleti szélben, három futamot sikerült minden osztálynak teljesítenie. Vasárnap már nem volt ilyen szerencséje a mezőnynek, a J24, a Scholtz 22 és a Sudár Regatta osztályok nem futottak érvényes futamot, a többieknek nehezen, de sikerült egy gyengeszeles versenyt vívni. A legnépesebb osztályok az Asso 99, Melges 24, és a Nautic voltak, kilenc-kilenc hajóval, őket követte a nyolc hajós Sudár Regatta flotta.
A versenyen 52 hajó vett részt, amely létszám erősen feszegette az egy pályán rendezés kereteit. A versenyrendezés gördülékenysége és dinamikája áthidalta az egy pályából eredő nehézségeket és nem késztetett senkit felesleges várakozásokra.
A 8m OD osztályt fölényesen, három győzelemmel és egy második hellyel a Raiffeisen nyerte.
Az Asso-k között, a Majthényi Szabolcs által kormányzott Fantomasso volt a leggyorsabb.
Az Elliott osztály küzdelmeit a BYC-es Isa Pur nyerte, a Scholtz 22-esek között a Metálka volt a legjobb.
J24 osztályban, nagyon meggyőző vitorlázással nyerte a versenyt Litkey Farkas és csapata.
Nautic osztályban Soponyai Géza bizonyult a legjobbnak a Suttogóval, a Sudarasok versenyét, a Száz x Szép nyerte.
Melges 24 osztályban LVE-s győzelem született, Temesfői Zénó csapata a Nadinnyével, az utolsó futamot megnyerve lett a legjobb M24-es egység.

A soron következő ODT forduló június 9-10-én lesz Csopakon, a Kereked Kupa.
További információk: www.odtrophy.hu
A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...
La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó. [...] Bővebben!
LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...
A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...
Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...