Végre egy igazi, szeles túrafutamon van túl a VI. Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat mezőnye. Az aligai futamon 81 hajó indult, s az erős szélben a gyakorlati vitorlázó tudásé volt a kulcsszerep. Volt néhány vitorlaszakadás, figyelmetlenségből akadó ütközés is a futam után, de így is 64 hajó teljesítette a versenyt.
Dániel Gábor versenyigazgató szerint ezen a futamon a technikai tudás volt a döntő.

Nagyon jól elkapták a rajtot, s a kezdeti lendületük kitartott egészen a verseny végéig, ugyanis Yardstick II-ben végül második helyen futott be a Lavella.
- Végig 17-22 csomós szélben vitorláztunk, ezért nagyon kellett figyelni a vitorla beállításokra - kezdte Tisóczki Ferenc. Az első szakaszon spinakkert húztunk, nagyon sok mindenkit meg tudtunk előzni, gyakorlatilag már itt a mezőny elejére kerültünk. Az első bója után sokan egyből Kenese felé vették az irányt, mi viszont még vagy 500 métert mentünk felfelé, s csak utána fordultunk, úgyhogy itt is tudtuk tartani a helyünket. A befutónál hátszeles szakasz jött, de itt már nem volt érdemes kockáztatni, nem húztuk fel a spinakkert - folytatta. A Bavaria 34-es kormányosa örült annak, hogy végre egy jó szeles versenyt mehettek, s mint elmondta, ilyenkor mind jobban kijön az igazi vitorlázó tudás.
A Lavella egyébként az Origó csapatát vitte a fedélzetén, akik annak ellenére, hogy nem igazán vitorlázó társaság, hasznos tagjai voltak a mancsaftnak. Feri szerint nem féltek semmitől, nem zavarta őket ha „dőlt a hajó vagy jött a fröccs". Meg is lett az eredménye, hisz Yardstick II-ben a Média Regatta második helyét is elcsípték.
Mégpedig a Világgazdaság-Pilsner Úr mögött. Ligeti Zoltán legénységének nem újdonság az első helyezés, a Média Regattán először induló Világgazdaság azonban így mindjárt két éremmel lett gazdagabb.
Eddig életemben mindössze egy teniszversenyt nyertem, most pedig egyből két érem is itt lóg a nyakamban - értékelt Újvári Miklós, a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Pilsner Úr fedélzetén először vett részt a Média Regattán, s mindjárt meg is nyerték azt, illetve a Yarstick II. osztályt. Nagy volt tehát a boldogság, igaz, Újvári Miklósnak saját bevallása szerint nem volt könnyű betartani a rá kiszabott feladatokat, mely szerint legyen csendben, ne mozogjon, és figyelje az időt. A Világgazdaságot tízen képviselték, igaz, egyikük sem vitorlázik, de nagy harci szellemben végig lelkesen drukkoltak. A főszerkesztő szerint egy ilyen alkalom arra igazán jó, hogy a média tudósításain keresztül mind többen megismerhessék és megszeressék ezt a nagyszerű sportot, kikapcsolódást.
Simó Béla, a futamokat, s a Yardstick I. osztályt gyakran nyerő Gardazzura kormányosa azonban már nem lehet ennyire elégedett. Technikai hiba miatt ugyanis az első helyről kényszerültek kiállni.

Nagyon jó kis versenynek indult, a szél erejével és irányával is elégedettek voltunk. A második bója előtt is több száz méterrel vezettünk, azonban az árboc kocsi eltörött, s az egyre erősödő szélben inkább úgy döntöttünk, hogy óvjuk a hajó technikáját, és visszafordultunk a kikötőbe.
A Gardazzura kiállásával ezt a hajóosztályt a Hajdu Róbert kormányos vezette Kék Fény nyerte, a Yardstick III-t pedig dr. Mikó Dénes vezetésével a Süvölvény. A sorozat idei utolsó állomása szeptember legvégén Balatonbogláron lesz.
A felhevített vajon pároljuk át, a finomra vágott lila hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott krumplit. Ha az is átsült, öntsük fel az alaplével és főzzük puhára, majd hozzáadva...
La Solitaire du Figaro harmadik szakasz, Contender világbajnokság beharangozó. [...] Bővebben!
LONDON Ugyan sok kérdésünk még megválaszolatlan, de két napja eggyel kevesebb van közülük: Londonból indulunk 2013. szeptember 1.-én és oda érkezünk 11 hónappal később, mintegy 40...
A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle...
Hallottam valamit.. távoli hang volt, és egyre erősödött.. Mire felkaptam a fejem, már el is zúgott mellettem.. Ez volt a március. Huhh. Ha ez így megy tovább, hogyan lesz ebből...