Napsütés, kis szél, 4 futam, szoros verseny.

A Gyapjas-Baticz egység végig meggyőző teljesítménnyel, gyakorlatilag rajt-cél győzelmeket aratva, 4 futamgyőzelemmel, azaz 100 %-os teljesítménnyel zárta a versenyt (ezúttal is gratulálunk nekik). Érdemes megemlíteni, hogy egyik legnagyobb ellenfelük a Margitics-Serke team nem vett részt a regattán.

A dr. Bödör-Varró egység idei második közös versenyén az volt a kérdés, sikerül-e a párosnak ismételten győznie. A 2,2,2,3 helyezések ezúttal ezüstöt értek, így az alkalmi csapat idei mérlege katonásra sikeredett (1,2).

A bronzéremért 3 csapat (Borsos-Lillik, Bihary-Bihary, Weinber-Böröcz) folytatott nagy küzdelmet. Végül Borsos-Lillik 3,3,4,6 helyezéseikkel egy ponttal megelőzték a negyedik (Bihary), két ponttal az ötödik (Weinber) kormányozta hajókat.

Hatodik helyen a 8 egységet számláló mezőnyből a"Nagy Öreg" Czetl Gábor végzett Mihály Ádámmal a trapézon.

Meg kell említeni, hogy kis létszáma ellenére a 470-es hajóosztály olyan vitorláserőt képvisel, ahol utolsónak lenni is nagyobb presztízs - szerintem -, mint sok más osztályban elsőnek lenni.

Aki nem hiszi, jövőre járjon utána!

Végeredmények

A pálya

B pálya 

dr Bödör Gergely