Cseh és Német versenyzők mellett rajthoz áll a THE 7 egysége, akik a két héttel ezelőtti csehországi fordulóról elhozták az 1-5. helyeket!
Jellemző a magyar csapat erejére, hogy a háromból két fordulón is győzni tudtak. Németországban a Rácz-Szűcs egység, míg Csehországban a Horváth-Bánszky kettős. Az összetett eredmény alapján nagyon jól állnak fiaink és lányaink, komoly esély van a végső győzelemre mindhárom kategóriában!
 
 
 
Ma reggel szomorkás, hűvös idő fogadta a versenyzőket, de 11 órakor Molnár Csaba főrendező előtte az első rajtot. A szél kezdetben 12-14 csomó volt, de a harmadik futam végére gyengült, végül 5-6 csomós szélben futott be a mezőny vége.
A THE versenyzői domináltak, az összetett listán az 1-4 helyet foglalják el. Vezet két futamgyőzelmével a Kálóczy-Mohácsi csapat, megelőzve az év végére feljavuló Horváth-Bánszky és a bajnok Molnár-Szilassy egységeket, akik pontegyenlőséggel állnak a második-harmadik helyen. A Rácz-Szűcs egység ugrásra készen, remek utolsó futammal felzárkózott mögéjük, és várják a kieső futamot.
 
 
 
A szombati napot parton pihenéssel folytatta a csapat, szél sem rezdült egész nap. Viszont szép őszi idő volt, a németek short-ban kártyáztak a stégen, a magyar csapat óriási peca programba fogott. Az erdmény 50 (!!!) db kis sügér a kikötő mederből Tapsi sütőjébe. Nagyon finom lett!
 
 
 
Vasárnap óriási ködben hagytuk el a kikötőt, nem is mertük 200 méternél messzebbre tenni a rajtvonalat, el ne vesszünk egy-két kadettot. De már az első futam közben elkezdett felszállni a köd, és gyönyörű napsütéses időnk lett. Négy futamot sikerült levitorlázni délután fél 3-ig, addigra el is állt a szél. A negyedik futam utolsó hátszelét kihagyva rövidítéssel lett vége a versenysorozatnak. A THE sikere nemcsak ezen a versenyen volt elsöprő, de a CECC 4 versenyes összetett eredményeiben is.
 
Pallus, Andi
 
Végeredmény:
 
Képek a versenyről Szűcs Balázstól:

Pallay Tibor