Főoldal » Hírek » Verseny
7429

Grid Nagydíj Kereked-Egis Kupa – Csopak

Szerző:
Eszes Bernadett
2012. 06. 21. - Verseny

Az iskolaszünet beköszöntésével ifjúsági versenyzőink nem nyaralni indultak, hanem Csopak felé vették az irányt, ahol három napig küzdöttek egymással és az elemekkel az idei harmadik ranglista versenyükön.

Agárd és Keszthely után ifjúsági versenyzőink Csopakon mérhették össze tudásukat, az évad harmadik ranglista versenyén, mely egyben a Cadet osztály számára a CECC kupa, azaz Közép Európai Cadet Kupa , a Laser Radiál és Laser 4.7 versenyzők számára pedig a Laser Európai ranglista egyik állomásául is szolgált.

 

A korábbi évek, sőt évtizedek során hagyományosan a május elseje körüli hétvégén bonyolította le ranglista versenyét a Kereked és Egis klub közösen, az idén azonban a nyári szünet első napjait használták ki a regatta megrendezéséhez, amely egyben az idei kánikula kezdeti napjait is jelentette. Ennek következtében a rendezőségnek nem volt egyszerű dolga, hiszen a napsütés és hőségriadó mellet a széljárás meglehetősen gyér oldalát mutatta. A reggeli keleti szélre alapozva a korán reggel vízre is szállt a mezőny, s a második naptól kezdve 9 órakor vették kezdetét a futamok, melyből végül a 420-as számára öt a többi osztály részére négy futamot sikerült lebonyolítani.

420-ban a két Sparis egység, Neszmélyi Márk és Baticz Belián, valamint a Bihary testvérek, Gergő és Dani végeztek az első két helyen Péch Lóri és Weidinger Gyuri előtt, míg a legeredményesebb női párosnak járó díjat Virág Zsófi és Kratzl Anna szerezte meg. Laser Radiálban Bathó Péter jeleskedett, aki Dénes Bencét és a női verseny győztesét, Haidekker Zitát utasította maga mögé. Laser 4.7-ben a Vadnai testvérek győzedelmeskedtek. Az élen Benjamin, míg a dobogó második fokán öccse, Jonatán végzett, s a női győztes, Virág Flóra vehette át a bronzérmet. Cadetban lengyel győzelem született. Oczkowska Anna és Galazka Patycja szerezte meg az abszolút és egyben a női aranyat is Fabacsovics Márk és Németh Boldizsár, valamint Asperján Mihály és Asperján Dénes előtt, akik egyben a serdülő győzelmet is bezsebelték. A legnépesebb osztályban, optimistben, ismét Gyapjas Zsombor állhatott fel a dobogó legfelső fokára Wolf Szabolcs és a serdülő győztes Erőss Lóránd elé, míg a női győztes Roznár Katalin az összesített lista negyedik helyezésén zárta a regattát.

 

A versenyen nem csupán egyénileg mérték össze tudásukat a hajóosztályok képviselői, hanem a klubok is versengtek egymással, melyek közül ezúttal a Balatonfüredi Yacht Club bizonyult legeredményesebbnek.

A következő ranglista versenyre július közepén, Balatonföldváron kerül sor a Csoki Kupa keretein belül 420, Cadet és Optimist osztályoknak, míg a laseresek a július 20-22. között első ízben, mindhárom rig számára megrendezésre kerülő MVM Laser Flottabajnokságon állhatnak újra rajthoz a minél jobb ranglista helyezések megszerzéséért.

A teljes eredménylista itt letölthető.

További képek a galériában.

Megosztás:


Cikk értékelése  

Jelenlegi érték 1.5
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
Szavazatok száma: 2

További hírek

PARTNEREINK

 



Letölthető 2013 aprilis!



 
 

Blogajánló